5p

A tárgyalóasztalnál az ukránok pozíciója leginkább azon múlik, sikerül-e megtartani Mariupolt - ha nem, lehet hogy tárgyalás sem lesz. Az ukránok szerint már több mint 19 ezer orosz katona esett el a harcokban, szerintük az oroszok saját katonáikat is ölik. Zelenszkij a német kancellárral telefonált vasárnap - napi összefoglaló a frontról.

Zelenszkij szerint Mariupol megtartása most a legfontosabb. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az AP hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában azt mondta, hogy Ukrajna előnye az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon attól függ, hogy az ukrán erők milyen katonai sikereket érnek el a Donyec-medencében, azon belül is Mariupolban, ellenkező esetben az orosz csapatok ismét megszállhatják Ukrajna már felszabadított területeit. Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárost a "háború szívének" nevezte, és kijelentette, hogy ha a települést az ott élők feladnák, azzal jelentősen meggyengülne az ukrán fél tárgyalási pozíciója Oroszországgal szemben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjút ad az Associated Press amerikai hírügynökség újságírójának Kijevben 2022. április 9-én. MTI/AP/Jevhen Maloletka
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjút ad az Associated Press amerikai hírügynökség újságírójának Kijevben 2022. április 9-én. MTI/AP/Jevhen Maloletka

"Minél erősebb a pozíciónk Mariupolban, annál erősebb lesz a pozíciónk az ország keleti részén, a Donyec-medencei régióban, és ha erősebbek vagyunk ott, akkor közelebb kerül hozzánk a tárgyalás lehetősége, és előnyösebb helyzetben leszünk azokon Moszkvával szemben" - fogalmazott Zelenszkij. Hangsúlyozta: ellenkező esetben az sem biztos, hogy egyáltalán folytatódnak a béketárgyalások, mert az orosz csapatok visszatérnek a már felszabadított területekre, így Moszkva már nem lesz érdekelt a párbeszéd folytatásában. Megjegyezte, hogy a polgári lakosok ellen elkövetett atrocitások után nehéz folytatni a tárgyalásokat Oroszországgal. "Meg kell viszont ragadnunk a lehetőséget a diplomáciai megoldásra, ha van ilyen" - emelte ki az MTI tudósítása szerint.  

Egyre keményebben küzdenek keleten az oroszok. Az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők az ukrán csapatok védelmének áttörésére tesznek kísérleteket keleten, a Harkiv megyei Izjum városnál, a megyeszékhelyt, Harkivot részlegesen blokád alatt tartják, változatlanul ostromolják Mariupolt, légi csapásokat hajtanak végre és próbálják bevenni a város központját. Tüzérségi támadásokat hajtanak végre Harkiv városa és Donyec-medencei települések ellen. A déli országrészben lévő Herszon megyében az orosz erők nem hagynak fel az Olekszandrivka település bevételére tett kísérletekkel. A régió nyomdáiban röplapokat és brosúrákat, plakátokat nyomtatnak, amelyeken -  Donyec-medencei szakadár területek mintájára - az úgynevezett Herszoni Népköztársaság kikiáltása melletti népszavazásra buzdítanak. Luhanszk megye megszállt területein pedig erőszakkal mozgósítják a helyi lakosokat az ukrán hadsereg ellen.

20 ezerhez közelít az orosz áldozatok száma az ukránok szerint. Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 19 300 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az MTI által idézett tudósítás szerint az ukrán erők megsemmisítettek 152 orosz repülőgépet, 137 helikoptert, hét hadihajót, 722 harckocsit, 1911 páncélozott harcjárművet, 342 tüzérségi és 55 légvédelmi rendszert, valamint 108 rakéta-sorozatvetőt.

A sajátjaikat is ölik az oroszok? Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó arról számolt be, hogy az ukrán erők vasárnap hajnalban megsemmisítettek egy Izjum felé haladó orosz katonai konvojt. A visszavett Vilhivka településen pedig a terület megtisztítása közben orosz katonák holttesteire bukkantak egy gödörben. "Ez példája annak, hogyan viselkednek ezek az embertelenek még a sajátjaikkal is" - jegyezte meg a kormányzó. Szinyehubov elmondta, hogy Lozova városból folytatódik a polgári lakosok kimenekítése, már csaknem húszezren hagyták el a települést.

Kisebb ukrán katonai sikerek Luhanszkban. Az ukrán határőrség arról adott hírt, hogy visszavertek egy ellenséges támadást és fogságba ejtettek egy orosz tüzért Luhanszk megyében. Szintén a keleti országrészből jelentette a helyi ukrán katonai vezetés, hogy tüzérségük megsemmisítette az orosz csapatok egy lőszerraktárát. A pontos helyszínt nem közölték.

Újabb orosz katonai konvojt szúrtak ki. A műholdfelvételek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy egy 12 kilométer hosszú orosz haditechnikai oszlopot észleltek, amely Harkiv megyében keleti irányba halad a Velikij Burluk folyó felé.

Privát műholdak szúrták ki az újabb, 10 kilométernél is hosszabb orosz katonai konvojt. Műholdkép: Maxar Technologies
Privát műholdak szúrták ki az újabb, 10 kilométernél is hosszabb orosz katonai konvojt. Műholdkép: Maxar Technologies

Tényleg sugárszennyezett talajba ásták be magukat az oroszok. Az MTI arról is ír: közben Petro Kotyin, az állami atomipari vállalat vezetője megtekintette a csernobili atomerőműnél lévő úgynevezett vörös erdőnek azt a részét, ahol az orosz csapatok korábban lövészárkokba ásták be magukat, és megerősítette, hogy a katonáknak nagy valószínűséggel sugárbetegséggel kell szembenézniük. Kifejtette, hogy a helyszínen "abnormálisan magas szintű" háttérsugárzást mértek. Az egyik mutató, a stroncium 90 radioaktív izotóp szintje a mérési helyeken 160-szorosa a megengedett mértéknek - tette hozzá.

Zelenszkij ukrán elnök ma Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt. A két vezető telefonon beszélt, Zelenszkij tweetje szerint egyetértettek abban, hogy minden háborús bűnt elkövetőjét azonosítani kell és meg kell büntetni. Beszéltek az oroszellenes szankciókról, Ukrajna védelméről és pénzügyi támogatásáról is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG