2p
A testület elnöke rossz néven veszi, hogy a rendőrség még mindig nem adott hiteles tájékoztatást.
Rendőri kordon 2016. szeptember 25-én a fővárosi Király utca és a Teréz körút kereszteződéséhez közel, ahol ismeretlen eredetű robbanás történt 24-én késő este az egyik földszinti üzlethelyiségben. Az elsődleges információk szerint két ember megsérült, a mentők kórházba szállították őket. A rendőrség körbezárta a környéket, vizsgálják a robbanás körülményeit. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke összehívta a testület ülését hétfő reggelre. Molnár Zsolt az MTI-nek elmondta, az ülésen részletes beszámolót vár a hatóságoktól a szombati, Teréz körúti robbanás kivizsgálásának eredményéről, a robbanás lehetséges okairól.

A bizottság elnöke azt írta közleményben, a szombat esti ismeretlen eredetű robbanás kivizsgálása a rendőrség kötelessége csakúgy, mint a tényekre szorítkozó, tárgyszerű tájékoztatás. A civil kontroll biztosítása pedig a nemzetbiztonsági bizottság kötelessége, ezért a vizsgálat eredményéről, a robbanás lehetséges okairól részletes beszámolót vár a hatóságoktól hétfő reggeli ülésén - írta. A bizottságot hétfő reggel 8 órára hívta össze az elnök.

Szorítkozzunk a tényekre

Molnár Zsolt hozzátette: az ügyben csak tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, "találgatásokra, spekulációkra, híresztelésekre alapozva nincs helye félelemkeltésnek", ez pedig - mint  írta - minden közéleti szereplő és véleményformáló közös felelőssége. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményében mielőbbi felépülést kívánt a robbanásban megsérült rendőröknek.

A robbantással kapcsolatos eddigi információkat itt olvashatja. A rendőrség - szakértők bevonásával - helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végez. A robbanás eredetével kapcsolatos helyszíni és szakértői vizsgálatok, valamint az anyagi kár felmérése folyamatban van - közölte a rendőrség vasárnap hajnalban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG