2p
Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének elején tovább szigoríthatja a déli határzárat, március 13-án pedig a tervek szerint megválasztja Magyarország következő köztársasági elnökét.
Áder János köztársasági elnök (k) zarándokok között a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben felállított oltár közelében, Csíksomlyón 2015. május 23-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kapunk egy újabb munkaszüneti napot

A négynapos ülés hétfőn 13 órakor, napirendi előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el. A képviselők kedden várhatóan tizennyolc előterjesztésről szavaznak. Több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett dönthetnek például a déli határzár szigorításáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításához kapcsolódó törvénymódosításokról. Az előterjesztés szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.

A szerdai napirenden kizárólag az igazságügyi miniszter büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatának általános vitája szerepel.

Meglesz-e a kétharmad az első körben Áder Jánosnak?

A parlament a jövő hét utáni hétfőn választhatja meg a következő köztársasági elnököt a következő öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelöli a tisztségre, míg a parlamenti ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

Az államfőválasztás elején a két jelölt 15-15 percben szólalhat fel. Azt ezt követő titkos szavazás első fordulója akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki - a voksok számától függetlenül - a legtöbb szavazatot kapta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG