3p

Átfogó orosz légicsapások több település ellen a hét végén.

Eddig 500 ukrán gyermek vesztette életét az orosz invázió miatt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követően említette ezt a számot, hogy mentősök kiemelték egy kétéves kislány holttestét a romok alól a kelet-ukrajnai Dnyipro városára szombat este mért orosz rakétacsapás nyomán."Ki kell tartanunk, és meg kell nyernünk ezt a háborút!" - hangoztatta. A régió kormányzója, Szerhij Liszak arról számolt be, hogy 22 ember, köztük öt gyerek sebesült meg Dnyipróban a két lakóházat ért csapásokban.

Ukrán katonák Sztugna harckocsielhárító irányítottrakéta-kilövő rendszert állítanak fel egységüknek a keleti fronton. Fotó: MTI/AP/Roman Csop
Ukrán katonák Sztugna harckocsielhárító irányítottrakéta-kilövő rendszert állítanak fel egységüknek a keleti fronton. Fotó: MTI/AP/Roman Csop

  • Az ukrán légierő szerint a légvédelem lelőtt hármat a Dnyipro város ellen indított öt orosz Sahíd típusú, iráni gyártású önmegsemmisítő drónból, valamint négyet a hat manőverező robotrepülőgépből.
  • Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint két rakéta találta el az ország központi részén található Kropivnickij városban lévő légitámaszpontot. Károkról azonban nem számolt be. Az orosz hadsereg ugyanakkor közölte, hogy az utóbbi napokban sorozatos csapásokat mértek az ukrán légvédelmi ütegekre, légitámaszpontokra és katonai raktárakra.
  • Rakétahordozó hajót vezényeltek az oroszok a Fekete-tengerre. A vizijárműről több nagy hatótávolságú Kalibr rakéta is kilőhető - jelentették az ukránok, de az oroszok még nem erősítették meg ezt.
  • Az ukránok szerint az oroszok 23 ezer főt veszítettek Bahmutnál fél év alatt, míg maguk ennek csak hetedét -  mondta a védelmi minisztérium egyik vezetője a Corriere dell Sera cmű olasz lapnak.
  • Az oroszországi Belgorodban ukrán gránáttűzben két ember vesztette életét - közölte a helyi kormányzó. A régió határ menti falvait az elmúlt napokban példátlan tüzérségi csapás érte, és a legutóbbi halálesetekkel együtt a héten összesen hétre emelkedett a halálos áldozatok száma.
  • Ukrán diverzánsok hatoltak be Novaja Tavolzsanka községbe, ahol az orosz erők harcban állnak velük - közölte Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója videóüzenetben vasárnap a Telegram-csatornáján.
  • Az orosz elnöki azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök főparancsnoki minőségében folyamatosan kapott tájékoztatást és adott ki utasításokat kedden, amikor ukrán dróntámadás érte Moszkvát és környékét.  
  • Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz erők az éjjel nagyhatótávolságú, légiindítású precíziós fegyverekkel mértek csoportos csapást ukrán katonai repülőterekre, parancsnokságokat, radarállásokat, ukrán repülőgépeket, valamint fegyver- és lőszerraktárakat megsemmisítve. A tábornok az ukrán fegyveres erők elmúlt egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét csaknem 600 főben nevezte meg. Mint mondta, közülük mintegy 240 katona a donyecki régi déli részén és Zaporizzsjában vívott harcokban esett el.    
  • A kijevi légoltalmi helyiségek fele zárva van, vagy alkalmatlan a feladatra - írta a Telegramon Ukrajna stratégiai iparágakért felelős minisztere vasárnap. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken rendelte el az összes ukrajnai óvóhely ellenőrzését, egy nappal azután, hogy Kijevben három ember meghalt, amikor egy orosz légicsapás idején nem tudtak bejutni az egyik légoltalmi helyre.
  • (MTI, UNN)

    

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG