2p

Persze az emberek nem csak a pandémia miatt éheznek, tavaly anélkül is 690 millió fő szenvedett súlyos alultápláltságtól.

Míg tavaly minden 9 emberből körülbelül egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat, egyebek közt a koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság miatt - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a világszervezet Világélelmezési Programjával (WFP) és Gyermekalapjával (UNICEF) közösen készített, hétfőn közzétett jelentéséből. A válság miatt éhínségre jutó emberek számát a jelentésben 83 és 132 millió közé teszik.

A világszervezet becslései szerint 2019-ben az éhínség mintegy 690 millió embert érintett, azaz a világ népességének körülbelül 8,9 százalékát. A jelentésben rámutatnak arra, hogy ez közel 10 millióval több a 2018-as kimutatásnál és 60 millióval a 2014-ben mértnél.

"Ha ez a tendencia folytatódik, 2030-ra becsléseink szerint ez a szám meghaladja a 840 milliót" - szögezte le újságírók előtt Thibault Meilland, a FAO egyik szakértője, hozzátéve, hogy a jelenlegi kilátások messze vannak a szervezet célkitűzésétől, mely szerint 2030-ra megszüntetnék az éhezést a világban.

Rámutatott arra is, hogy e becslések még nem is számoltak a koronavírus-világjárvánnyal, amely mind egészségügyi, mind pedig élelmiszer-ellátási szempontból megrázta a világot.

A hétfői jelentés a pandémia okozta gazdasági válság miatt éhínségre jutó emberek számát 83 és 132 millió közé teszi, ám Meilland szerint még ez a szám is csupán óvatos becslés.

A szakértő azt is elmondta, hogy a világszervezetnek újra meg kell vizsgálnia az éves kimutatásait 2000-től, egyebek mellett a Kínából érkező új adatok miatt, így a számok vélhetően magasabbak lesznek.

"A kínaiak a világ népességének egyötödét teszik ki, így az innen érkező adatok súlyosan befolyásolják a végső becsléseket" - magyarázta Meilland, aki azt is elmondta, az új számításoktól függetlenül világos, hogy 2014 óta nőtt az alultápláltság mértéke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG