2p
Korrupció, egészségügy, nyugdíjrendszer - minden előkerült a békési piacon.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a párt békési utcafórumán 2018. március 13-án. MTI Fotó: Rosta Tibor

Kerítés

Vona Gábor szerint pártja nem bontaná le a kerítést, ahogyan azt a kormánypártok óriásplakátokon hirdetik, hiszen ők már 2014-ben javasolták a felállítását. Sőt, önálló határőrséget is telepítenének mellé.

Menekültek

Nem telepítenének - még kötvényekkel sem - migránsokat az országba, ugyanis az egy hitel valójában, "amit önöknek kell majd visszafizetni" - mondta. A Jobbik elnöke szerint Magyarország legsúlyosabb problémája nem a be-, hanem a kivándorlás, de ez a kormányt nem is érdekli.

Egészségügy

Vona Gábor szerint ahhoz, hogy öt éven belül ne omoljon össze a háziorvosi rendszer, 250-300 új háziorvosra lenne szükség évente, ezzel szemben 2016-ban 120-an tettek ilyen szakvizsgát. Az országban 303 üres háziorvosi körzet van, amely 400 ezer ember ellátásáért felelne.

Nyugdíj

A nyugdíjrendszert úgy tennék igazságossá, hogy a kis- és közepes nyugdíjakat magasabb összeggel emelnék, és lehetővé tennék a férfiak számára is 40 évnyi munkaviszony után a nyugdíjba vonulás lehetőségét.

Korrupció

Arról is szólt, hogy kormányra kerülésük esetén véget vetnének a korrupciónak, új legfőbb ügyészt neveznének ki, román mintára korrupcióellenes ügyészséget hoznának létre, csatlakoznának az Európai Ügyészséghez, eltörölnék a mentelmi jogot és az elévülési időt, vagyonosodási vizsgálatot indítanának a képviselők ellen és feloldanák a titkosításokat.

A politikus szerint ha az április 8-i választáson magas lesz a részvétel, akkor kormányváltás lesz.

Mégis mi ez a hír a Privátbankáron?

A 2018-as választási kampányban megpróbáljuk összegyűjteni a politikai pártok összes választási ígéretét. Itt van a többi >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG