MTI Fotó: Varga György |
Az Időkép szokásos előrejelzése szerint csütörtökön változóan felhős-napos időre készülhetünk. kisebb eső, egy-egy zápor inkább csak a Dunántúlon alakulhat ki. A szél mérsékelt marad. Reggel északnyugaton, északon ismét lehet gyenge fagy, délután 12-17 fok várható.
Péntekre délnyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek, így több helyen várható eső, zápor. Időnként megélénkülhet az északi, északkeleti szél. Hajnalban 1-9, napközben 12-19 fokra van kilátás.
Hétvégén a napos időszakok mellett elszórtan, majd vasárnap délutántól előreláthatólag már többfelé előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok. A szél vasárnap feltámadhat. Enyhébbek lesznek az éjszakák, napközben 15-21 fokot mérhetünk.