5p

Kupjanszknál folytatják a nyomulást az oroszok, Litvánia növeli katonaságát a fehérorosz határon.

Több robbanás is hallatszott pénteken az ukrán fővárosban, Kijevben, a hatóságok országos légiriadót rendeltek el. Vitalij Klicsko kijevi polgármester felszólította a lakosokat, hogy maradjanak a légvédelmi óvóhelyeken. A főváros vezetése szerint a légvédelem működik, a légierő pedig arról számolt be, hogy Oroszország hiperszonikus rakétákkal támadta Kijev térségét. A városi elöljáró egyúttal beszámolt arról, hogy egy lezuhant rakéta darabjai egy városi gyerekkórház területére zuhantak, de az esetnek nincsenek sérültjei, illetve károk sem keletkeztek.

Munkában a mentőalakulatok az újabb orosz rakétatámadás miatt az egyik nyugat-ukrajnai településen. Fotó: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat
Munkában a mentőalakulatok az újabb orosz rakétatámadás miatt az egyik nyugat-ukrajnai településen. Fotó: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat

  • Litvánia megnövelte a Fehéroroszországgal közös, 680 kilométeres határát védő erőinek számát a több ezer orosz Wagner-zsoldos fehéroroszországi jelenléte miatt - közölte pénteken Ingrida Simonyte kormányfő a Verslo Zinios üzleti lap által közölt podcastban. Több katonai hírszerzőt vezényeltek a határra, és nagymértékben megnövelték a nemzetvédelmi és a bűnüldöző erők létszámát. Varsó a héten jelentette be, hogy újabb tízezer katonát küld a fehérorosz határra.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette az összes vidéki toborzóiroda vezetőjét, mert elégedetlen a sorozás menetével.
  • Az ukrán légierő szerint Oroszország péntek délelőtt négy Kinzsal típusú hiperszonikus rakétát lőtt ki Ukrajnára. Ezek közül egyet Kijev fölött megsemmisítettek, három pedig Ivano-Frankivszk megyében, egy repülőtér közelében csapódott be, ahol polgári infrastrukturális létesítményeket és lakóövezetet találtak el. A kilövéseket az Oroszországi Föderáció tulai és lipecki területeinek légteréből hajtották végre. A rakéták észak felől hatoltak be Ukrajna légterébe, majd délnyugatnak fordultak az Ivano-Frankivszk régióban található Kolomija repülőterének irányába.
  • Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzói hivatalok beszámolóiból készített pénteki összefoglalójában azt írta, hogy előző nap legalább három civil halt meg és 46 sérült meg orosz ágyúzások következtében Zaporizzsja, Harkiv, Donyeck és Herszon régiókban. Az ukrán vezérkar legfrissebb, reggeli összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 580-nal 252 780 főre nőtt. Az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 12 orosz harckocsit, 15 tüzérségi rendszert és 18 drónt.
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint Herszon megyében 20 katonát veszítettek az ukránok, miután az oroszok heves tűz alá vettek több települést. Ukrán drónt kényszerítettek földre az orosz rádióelektronikai eszközök Moszkva nyugati részén - közölte az pénteken orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a meghiúsított "terrortámadásnak" nem voltak sérültjei és anyagi kár sem keletkezett. A támadással összefüggésben a vnukovói és a kalugai reptér munkáját péntek délelőtt átmenetileg felfüggesztették.   
  • Az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod megyét Vjacseszlav Gladkov kormányzó bejelentése szerint több mint hetven belövés érte az elmúlt nap folyamán. Tyerezovka község egy civil lakosa megsérült. Kurszk megyében Kalinovka település kapott találatokat. Az oroszok által megszállt ukrajnai területek több településéről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi csapást a helyi hatóságok. Donyecket és Horlivkát kazettás lőszerrel lőtték. Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz erők Kupjanszk irányában széles fronton folytatták előrenyomulásukat, javítva taktikai helyzetüket Vilsana és Persotravneve környékén, miközben mind itt, mind az érintkezési vonal többi szakaszán több ukrán támadást vertek vissza. A megsemmisített katonai célpontok között nevezte meg egyebek között külföldi "zsoldosok" egy zaporizzsjai szállását és négy lőszerraktárt.  
  • Andij Juszov ukrán katonai szóvivő azt mondta a Kyiv Post című lapnak, hogy Moszkva további ukrán légi akciókra kell számítania, mert bebizonyosodott, hogy elégtelen az orosz légvédelem minősége. Felnyílhat az orosz lakosság szeme, látnia fogja végre, hogy mennyire idejétmúltak és kevéssé alkalmasak az orosz légvédelmi rendszerek arra, hogy megóvják a polgári lakosságot.
  • Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken bejelentette: utasította kormányát, hogy vegye fel újra a kapcsolatot Lengyelországgal - számolt be a Belta fehérorosz hírügynökség.A NATO-tag Lengyelország csütörtökön közölte, hogy "elrettentésként" mintegy tízezer katonát tervez telepíteni Fehéroroszországgal közös keleti határának védelmére.
  • Joe Biden amerikai elnök pótlólagos, 13 milliárd dolláros keretet kért a Kongresszustól Ukrajna folytatódó katonai támogatásához egy nagyobb, 40 milliárd dolláros kiegészítő költségvetésre vonatkozó indítványban. A törvényhozáshoz eljuttatott dokumentum szerint a Fehér Ház 13 milliárd dollárt kér a védelmi minisztériuma számára az ukrajnai katonai támogatás céljaira, valamint 7,3 milliárd dollárt a külügyminisztériuma és nemzetközi fejlesztési ügynöksége számára, ami további humanitárius és gazdasági támogatást tenne lehetővé Ukrajna számára.
  • (Guardian/MTI)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
Makro / Külgazdaság A Tisza gazdaságpolitikusa szerint az Orbán-Trump deal nem helyettesítheti az uniós forrásokat
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 14:31
A vissza nem térítendő támogatások helyébe nem léphet az amerikai devizacsere-ügylet, amelyről Orbán Viktor megállapodott Donald Trumppal. Kármán András szerint a költségvetési hiány sem finanszírozható az érkező dollárokból.
Makro / Külgazdaság Álhír terjed a magyar nyugdíjrendszer változásáról: szakértő tisztázta, mi lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:47
Gyökeres változásról szóló álhírek jelentek meg a magyar nyugdíjrendszerről, de egy nyugdíjszakértő megerősítette: jövőre sem változik a nyugdíjba vonulás folyamata. A korhatár is marad.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: újabb csoport veheti igénybe a CSOK Pluszt
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:31
Eddig legfeljebb 40 éves nők igényelhették a hitelkonstrukciót, a kormány most eltörölte a felső korhatárt.
Makro / Külgazdaság Erre a listára nem lehetünk büszkék, a svédek annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 13:00
A második becslés is megerősítette, hogy éves szinten és havi alapon is nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága.
Makro / Külgazdaság Ha a benzinkutakon múlik, nyugodt hétvégénk lesz
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:45
Egyik típus sem lesz drágább holnaptól. Sajnos olcsóbb sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG