3p

Harcias volt az orosz elnök, de nem jelentett be újabb katonai akciót.

A várakozásokkal ellentétben Vlagyimir Putyin nem üzent hadat Urkajnának a győzelem napja alkalmából elmondott moszkvai beszédében. Az orosz elnök ugyanakkor megköszönte a Donbaszban harcoló oroszoknak az önfeláldozást, kitartásra buzdította őket, és megismételte a Nyugat és a NATO elleni vádakat, miszerint ők kényszeríteték ki az Ukrajna elleni katonai akciót. 

Putyin visszafogott volt, és még a légiparádé is elmaradt. Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko
Putyin visszafogott volt, és még a légiparádé is elmaradt. Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Putyin nem a Lenin mauzóleum tetejéről beszélt, mint korában sok állami vezető ezeken az ünnepségeken, hanem az elé épített emelvényről. A CNN tudósításából látszott, hogy veteránokkal fogott kezet és némelyikkel ölelkezett is, amint a pódiumra ment. 

"A Nyugat nem akarta megérteni Oroszországot, agresszív és más tervei vannak ezzel az egész helyzettel kapcsolatban" - mondta mintegy 10 perces beszédében.

Putyin - miután utalt a szövetségesekkel aratott győzelemre a második világháborúban és kifejezte reményét, hogy nem lesz még egy világháború - hosszan beszélt arról, hogy "a Donbaszban harcoló orosz katonák a hazát védik és hősiesen küzdenek." Egyszer sem ejtette ki azt a szót, hogy ez az egész invázió egy háborúba sodorta a két országot, továbbra is a speciális katonai hadmávelet kifejezést használta.   

Hekkelők a beszéd alatt

A moszkvai ünnepi felvonulás közben meghekkelték az orosz TV csatornákat. Az Oroszország 1. állami TV-csatornán ezt írták ki:"A kezeiteket vér borítja több ezer ukrán és gyermekeik halála miatt."

Pár perccel a beszéd előtt Szergej Sojgu védelmi miniszter az oroszok szokása szerint egy nyitott fekete luxus autóból (a minisztérium 1-es számú járművéből) köszöntötte a felsorakozott egységeket. Az államfő beszéde után ezek az egységek elmasíroztak az emelvény előtt. A rossz időjárásra hivatkozva a légiparádé viszont elmaradt.

Putyin a veteránok körében. Fotó: MTI/EPA
Putyin a veteránok körében. Fotó: MTI/EPA

A beszéde után az elnök - tucatnyi testőre által körbevéve - átsétált a közeli Sándor kertbe az ismeretlen katona sírjához és az örökmécseshez, ahol koszorút helyezett el.

Oroszország 28 városában tartottak ünnepségeket, amelyeken több mint 200 különféle fegyverzettel vonultak fel a katonák.

Az ukrán vezérkari főnökség nem sokkal az ünnepség kezdete elé időzítve friss adatokat közölt arról, hogy az elmúlt 75 napban milyen veszteségeket okoztak az oroszoknak.

Orosz veszteségek az ukránok szerint:

  • 25600 katona
  • 199 repülő
  • 158 helikopter
  • 1145 tank
  • 513 tüzérségi löveg
  • 2764 páncélozott harci jármű
  • 12 hajó
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG