1p
Orbán Viktor lesz a vendége az Egységes Oroszország párt szombati szentpétervári kongresszusának, és a Fidesz elnöke találkozik Vlagyimir Putyin kormányfővel, a világ harmadik legfontosabb emberével
Orbán Viktor lesz a vendége az Egységes Oroszország párt szombati szentpétervári kongresszusának, és a Fidesz elnöke találkozik az orosz párt elnökével, Vlagyimir Putyin kormányfővel- értesült a Magyar Nemzet.

A lap pénteki számában azt írja, hogy a látogatás tényét a Fidesz sajtóosztályán nem erősítették meg. Az informátorok viszont azt mondták a Magyar Nemzet újságírójának, hogy a találkozó az orosz kormányfő dácsájában lesz.

A Magyar Nemzet szerint a meghívás ténye "egyértelműen arról árulkodik, hogy Moszkva pragmatikusan előre tekint, s nem számol az MSZP jó szereplésével". Az újság így folytatja: "erről árulkodott már, hogy nemrégiben az orosz fél lemondta a kormányközi vegyes bizottság soros budapesti ülését. Oroszország a választások után is szeretné megőrizni a jó viszonyt  Budapesttel, derül ki Alekszandr Tolkacs nagykövet lapunknak adott interjújából is".

A nagykövet az interjúban azt mondta: "a szélsőséges fasiszta erők kivételével kész vagyok találkozni minden magyar párt vezetőjével. Nekem nincsenek politikai előítéleteim."

A Mollal kapcsolatos kérdésre Tolkacs válasza: "ha a magyar állam olyan gazdag, vásárolja vissza a privatizált részét, s minden meg van oldva. Nem értem, miért démonizálják az orosz tőkét. Magyarországnak e tekintetben semmiféle negatív tapasztalata nincs. Mi akkor a probléma? Nézzük akkor a Malévot! Tisztán üzleti kérdésről van szól. A légitársaságok válságban vannak, s összeolvadnak. Mi köze ennek a kétoldalú kapcsolatokhoz?" 

A magyar külpolitikáról azt mondta a Magyar Nemzetnek az orosz nagykövet: "én úgy gondolom, hogy Magyarországnak nem lengyel, román vagy szerb, hanem magyar külpolitikára van szüksége. Megvannak a saját nemzeti érdekei, a szövetségi kötelezettségei, s ezektől vezérelve kell kialakítania a politikáját."

Orbán: húsz év alatt függetlenedünk
Az oroszok INA-ra cserélnék a Molt 
Kiút a válságból: Magyarország példát mutatott

Magyar Nemzet

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG