2p
Majdnem 18 százalékkal nőtt a termelése.

Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Augusztushoz mérten 5,2 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése az előző havi csaknem 10 százalékos visszaesést követően.

A magasépítésben a lakó-, kulturális és ipari épületek építése, a mélyítésben az út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 16,9 százalékkal, az egyéb építmények építésében 21,1 százalékkal nőtt. A speciális szaképítés termelése 16,2 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 60,0 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,6, százalékkal az egyéb építmények építésére vonatkozóké 98,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Szeptemberben útépítésekre és árvízvédelmi létesítmények építésére kötöttek nagy értékű szerződéseket - fűzte hozzá a KSH.

Ezzel együtt is az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 7,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 53,8 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal csökkent.

Az év első kilenc hónapjában az építőipar termelése 28,0 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához mérve, a tavalyi 21,3 százalékos emelkedés után. A magasépítési és mélyépítési teljesítmény egyenlő mértékben emelkedett, míg a múlt évben a magasépítési munkák növekedési üteme alig több, mint fele volt a mélyépítésinek.

A KSH negyedévenként az építőipar termelői árak változását is közli. A harmadik negyedévben az építőipar az épületek építésében 10,7 százalékkal, a mélyépítésben 8,8 százalékkal, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar árai az előző negyedévinél 1,7 százalékkal voltak magasabbak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG