3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ma sem hallgattak el a fegyverek Ukrajnában.

  • Akár több ezerrel is magasabb lehet az ukrajnai háború civil áldozatainak száma a hivatalos becsléseknél – jelentette ki kedden az ENSZ ukrajnai emberi jogi missziójának vezetője Genfben. "Az orosz támadás kezdete óta mostanáig összesen 7061 civil áldozatról tudunk, 3381 halottról és 3680 sebesültről, de a valódi számok ennél magasabbak, s azon dolgozunk, hogy minden esetet dokumentáljunk" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Matilda Bogner. Elmondta: munkatársaiknak Mariupolban van a legnehezebb dolguk, a hónapokon át ostrom alatt álló dél-ukrajnai városba ugyanis még mindig nehezen tudnak bejutni, s így hiteles adatgyűjtésre sincs lehetőségük – írja az MTI.
  • Kijevbe látogatott Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden: ő az első német kormánytag, aki az ukrajnai háború kezdete óta felkeresi az ukrán fővárost. A politikus járt Kijev egyik elővárosában, Bucsában is, ahol az orosz hadsereg számos beszámoló szerint példátlan mészárlást végzett. Az orosz katonák kivonulása után több mint négyszáz holttestet találtak a településen. Baerbockot a német nagykövetség egyik munkatársa fogadta a házában. A minisztert Irina Venediktova ukrán főügyész is elkísérte.
  • Megerősítette Igor Konasenkov orosz katonai szóvivő kedden a luhanszki "népi milícia" bejelentését, miszerint befejezte a Donyec-medencében lévő Popaszna város területének "megtisztítását" az ukrán "nacionalistáktól". A tábornok szerint az offenzíva során "mintegy 120 nacionalista" életét vesztette, valamint 13 ukrán páncélozott jármű és 12 egyéb gépjármű megsemmisült.
  • A helyi hatóságok közlése szerint Donyeckre az ukrán hadsereg kedden BM-27 Uragan rakétasorozatvetőből nyitott tüzet. Két polgári lakos megsebesült, több lakóházban károk keletkeztek.

Hetvenhat napja tart a háború Ukrajnában. Fotó: depositphotos
Hetvenhat napja tart a háború Ukrajnában. Fotó: depositphotos

  • Az Európai Bizottság Oroszországgal szemben bevezetni tervezett hatodik szankciós javaslatcsomagjáról a héten megszülethet a megállapodás – jelentette ki kedden Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár. "Gyorsan kell haladnunk, és bizalommal mondom, hogy lesz hatodik európai szankciós csomag, az intézkedések nagyon erősek lesznek és fokozatosan fogjuk azokat bevezetni, menetrenddel, először az orosz kőolajra, de az orosz szénhidrogénekre is általában" – tette hozzá.
  • A NATO-tagság a legjobb megoldás Finnország biztonsága szempontjából – állapította meg kedden a finn parlament védelmi bizottsága a kormányzat biztonságpolitikai elemzéséhez fűzött állásfoglalásában. Petteri Orpo, a testület elnöke az állásfoglalás ismertetésekor a Yle közszolgálati televízió szerint hangsúlyozta, hogy Oroszország ukrajnai hadműveletével a biztonságpolitikai helyzet radikálisan megváltozott.

  • Ukrajna célja a Donyec-medencével kapcsolatosan megváltozott, győzelem esetén az Oroszország által elfoglalt teljes területet szeretné felszabadítani – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Financial Times című brit lapnak adott interjújában, amelyet kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. A tárcavezető nem zárta ki ugyanakkor a tárgyalások lehetőségét erről a kérdésről Oroszországgal.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG