3p

Továbbra is ellátják a partnereiket, hiába fogy el a stratégiai tartalék. De a kérdés inkább az, milyen áron?

A kisbenzinkutak kimerülésétől tartva üzemanygellátási nehézségeket vetítenek előre a független benzinkutasok és azonnali intézkedéseket sürgetnek, ha a héten kialakul az a helyzet, hogy árrés nélkül kell értékesíteniük a dízel üzemanyagot; a Mol ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az ellátás nincs veszélyben, a vállalat minden partnerét kiszolgálja.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor kedden írta meg a Mol a kisebb benzinkutak tulajdonosainak küldött levele alapján, hogy csütörtöktől már csak hatósági áron kaphatnak üzemanyagot, amelyet aztán nagyobb részt ugyanazon az áron is kell továbbértékesíteniük a védett áron tankolóknak.

Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke az Mfornak elmondta: a dízel mellett a stratégiai tartalékból származó benzin is fogytán van. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az árrés nélküli értékesítés mellett a benzinkutaknak kiskereskedelmi adót is kell fizetni a béreken, a járulékokon és a fenntartási költségeken felül. 

Gépész László rámutatott: emiatt a független benzinkutak a saját készleteik végeztével korlátozhatják az értékesítést, erre már most is lehet példákat találni az ország számos részéből. A másik megoldás az lehet, hogy folytatják az értékesítést, de bezárnak, amint kimerülnek a tartalékaik – jelezte.

Az elnök szerint valószínűleg ezt az utóbbi eljárást választják majd többen, de a vége az lesz, hogy a kereslet megugrása miatt egyre többen csukják be a benzinkútjaikat rövid időn belül. Hangoztatta: azonnali intézkedésekre van szükség, mert a 2022-eshez hasonló országos benzinválság alakulhat ki.

A Molnál az MTI megkeresésére megerősítették, hogy Magyarország üzemanyag-ellátása stabil, van üzemanyag – dízel és benzin egyaránt. Ami szerdán éjfélig elfogyhat, az a Mol számára az állami stratégiai dízel-készletből biztosított mennyiség, de a Mol saját termelésből továbbra is ellátja partnereit, és biztosítja, hogy az üzemanyagellátás folyamatos legyen az országban.

Az FBSZ az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arról írt, hogy a szektor működése fenntarthatatlanná vált, az évi 400 milliárd forint adóbevételt generáló független kutak veszteséget finanszíroznak, miközben a beígért támogatások nem érkeztek meg. Az érdekképviselet sürgeti a szakmai egyeztetést és a piaci torzulásokat okozó átmeneti szabályozás mielőbbi lezárását a ellátásbiztonság és a tisztességes piaci verseny megőrzése érdekében.

(via MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kilábalt az apátiából a közbeszerzési piac, de lehet, hogy korai az öröm?
Imre Lőrinc | 2026. július 14. 11:11
Nagyon nagyok a cégek várakozásai a 2015-ös közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban. Tíz éve nem tapasztalt érdeklődés látható, azonban az igazi intézményi átalakulás még várat magára.
Makro / Külgazdaság Komoly mélypontra került a magyar építőipar: több mint tízszázalékos a zuhanás májusban
Herman Bernadett | 2026. július 14. 10:33
Drasztikus visszaesés történt a hazai építőiparban 2026 májusában. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a termelés volumene a nyers adatok alapján 10,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg az előző hónaphoz képest 6,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Felpörgött a számítógépgyártás, de az autóipar továbbra is döcög
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 08:40
Stagnál a magyar feldolgozóipar, de vannak kiemelkedően jól teljesítő ágazatok mellette. Például, a számítógépgyártás 132 százalékkal bővült tavaly májushoz képest, ennek is köszönhetően az összesített ipari adatok jobban néznek ki, mint egy évvel korábban.
Makro / Külgazdaság Fájhat Vitézy Dávid feje a friss építőipari adat miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 08:30
Csúnyán beszakadt a magyar építőipar teljesítménye májsuban. Az előző hónaphoz, de az egy évvel korábbi adathoz hasonlítva se mszép a látvány.
Makro / Külgazdaság Az évszázad gólja és a szigetekért vívott háború: Anglia és Argentína viszonya a pályán kívül is feszültséggel teli
Vámosi Ágoston | 2026. július 13. 19:23
Öt emlékezetes világbajnoki mérkőzés után ismét egymás ellen küzd az angol és az argentin válogatott, ezúttal a döntőért. A fogadóirodák az angolok mellett állnak, a csapatuk pedig az öt legértékesebb játékos nélkül is többet ér az argentin válogatottnál a Transfermarkt szerint. De ki a legértékesebb játékos, miért fontos a kivásárlási záradék, és hogyan mondhat könnyedén nemet egy csapat, amikor 150 millió eurót ajánlanak az argentin csatáráért?
Makro / Külgazdaság Megkapta az igent az alaptörvény módosítása, Sulyok Tamás hamarosan búcsúzhat
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 18:35
Átment a módosítás.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Kátai-Németh Vilmos nem mindennapi fotóval vágott vissza
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:26
A miniszter a Facebookon tette közzé a képet a Tisza Párt frakciójáról.
Makro / Külgazdaság Ennek az adatnak Putyin sem örülhet
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:01
Oroszországban gyorsult az infláció havi és éves szinten júniusban a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Visszhangzik a magyar sajtó a 107 eurós törölközőtől – valóban drágább a horvát tengerpart a Balatonnál?
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 16:49
Miután tavaly végigfutott a délszláv hírportálokon, a napokban Magyarországon is megjelent a dubrovniki boltban készült videó, amelyen egy csomag törölköző 107 euróba kerül. A Privátbankár megnézte a szállások és a vendéglátóhelyek árait, és annak a boltnak az akciós újságját is, ahol a felvételt készítették.
Makro / Külgazdaság A legjobb hír érkezett meg Brüsszelből, sokan erre vártak
Privátbankár.hu | 2026. július 10. 13:49
Bréking: az imént kapta meg Magyarország uniós újjáépítési terve az uniós pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG