1p
A Complex Kiadó Kft. adata szerint rekord mennyiségű, összesen 213 törvényt fogadott el az elmúlt évben az Országgyűlés. Emellett a kormány- és miniszteri rendeletek száma is több volt, mint 2010-ben, a statisztikák szerint főleg az év második fele telt tevékenyen az Országházban.

A 213 törvényt 98 ülésnapon fogadta el a parlament, vagyis azokon a napokon, amikor ülésezett a törvényhozás, nagyjából átlagosan két törvény született - derül ki a CompLex Kiadó jogtárának adataiból.    

A statisztikák szerint főleg az utolsó negyedév telt tevékenyen az Országházban, ugyanis a tavaly megalkotott 213 törvény negyven százalékát, szám szerint 86-ot az utolsó három hónapban fogadtak el. Ennek kapcsán megjegyezték: az jellemző, hogy az év utolsó három hónapjában sok törvény születik, hiszen ekkor alkotják meg például a következő évi költségvetést és adószabályozást. Ez a negyven százalékos arány viszont ennek fényében is kiemelkedően magas - hangsúlyozta a kiadó.

Közleményükben azt írták, korábban soha nem fordult elő, hogy kétszáznál több törvényt alkosson a törvényhozás, az eddigi csúcstartó a 2010-es parlamenti év volt, 191 elfogadott törvénnyel. A rendszerváltás első két évében pedig összesen sem fogadott el annyi törvényt az Országgyűlés, mint 2011-ben.

Mint kifejtették: nemcsak a törvények, hanem az egyéb jogszabályok, így a kormány- és miniszteri rendeletek száma is meghaladta tavaly az egy évvel korábbit. A kormányrendeletek száma kisebb mértékben nőtt: a 2010-es 376-tal szemben tavaly 379 kormány által alkotott jogszabály lépett hatályba. A miniszteri rendeletekből viszont az előzi évi 554-hez képest 2011-ben 6 százalékkal többet, 588-at fogadott el az Országgyűlés.

Így összességében, központi jogszabályokból nagyjából hatvannal több, 1180 jelent meg. "Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan valamivel több mint három, egy hét alatt 23 jogszabály született" - közölte a kiadó.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG