A Bloomberg szerint az elnök és Comey közti kapcsolat bár helytelen volt, illegális nem feltétlenül. Ugyanakkor a vallomás önmagában nem volt sorsfordító, mivel azok, akik megvannak győződve arról, hogy Trump akadályozta az igazságszolgáltatást, azoknak nem változott a véleménye, ugyanakkor támogatói szerint az elnök nem tett semmi illegálist azzal, hogy az orosz kapcsolatait vizsgáló nyomozás leállítására kérte Comeyt. A volt FBI igazgató vallomásáról itt írtunk bővebben is. >>>
A nagy Trump-kritikus hírében álló harvardi jogprofesszor Laurence Tribe szerint amit Trump kért alapvetően sérti a jogrendszert, és a nyomozás befejezésének követelése az igazságszolgáltatás akadályozása, azaz bűncselekmény.
John F. Wood volt főügyész és nemzetbiztonsági igazgató szerint a Trump és Comey közt lejátszódott párbeszéd ugyan hihetetlenül helytelen volt, illegális valószínűleg nem - írja a Bloomberg.
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





