3p
Óránkénti 130 kilométeres széllel közelít a vihar az amerikai partok felé. A kormányzó figyelmeztette az ott élőket és a turistákat.
Fotó: EPA/Thais Llorca

Szerdán este a miami székhelyű Országos Hurrikán Központ bejelentette: a Dorian várhatóan veszélyes hurrikánná erősödik, miután eléri az Egyesült Államok délkeleti partvidékén az Atlanti-óceán felmelegedett vizeit. A vihar helyi idő szerint szerdán este óránkénti 130 kilométeres széllökésekkel haladt az amerikai partok felé.

Ron DeSantis kormányzó elővigyázatosságra intette a floridaiakat, elsősorban az állam keleti partvidékén élőket, és Twitter-üzenetében azt sürgette, hogy legalább egyheti élelemről és ivóvízről gondoskodjanak maguknak, és készüljenek fel arra is, hogy akár kényszerűen el kell hagyniuk otthonaikat. A megyei kormányzati hivatalok szerdán este megkezdték a homokzsákok kiosztását, és az amerikai sajtó helyszíni tudósításai szerint már hosszú sorok kígyóztak az élelmiszer áruházak és a patikák előtt. Sajtóinformációk szerint a turisták tömegesen mondják le szobafoglalásaikat, a floridai szállodák telítettsége alig 50 százalékos.

Disneyworld is bezár

Az Orlandóban lévő Disneyworld csütörtökön nyitná meg a csillagháború témájának szentelt új témaparkját, a megnyitó egyes sajtójelentések szerint elmaradhat.

A meteorológusok előrejelzései szerint Florida óceáni partvidékén már csütörtöktől heves esőzésekre lehet számítani, bár egyelőre nem tudni, hogy a vihar hol ér partot. A Miami Herald című lap részletes összeállításokat közölt a hurrikánnal kapcsolatos teendőkről, köztük arról, hogy hol lehet vizet, élelmiszert, elsősorban konzerveket kapni. A Miami-Dade megyében élők számára a hatóságok szerdától külön teherautókat biztosítanak a szemét elszállítására még a hurrikán megérkezte előtt.

Puerto Ricóban Wanda Vázquez Garced kormányzó már hétfő este rendkívüli állapotot hirdetett ki a sziget egész területére, és felszólított mindenkit, hogy készüljön fel a viharra, és ahol szükséges, erősítsék meg a házakat. A sziget oktatási intézményei szerdától zárva tartanak. Carmen Yulin Cruz, a Puerto Rico-i főváros, San Juan polgármestere szerdán bejelentette: a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) közreműködésével már megkezdték élelmiszer- és gyógyszercsomagok, valamint vízpalackok kiszállítását a menedékhelyekre, készenlétben állnak a mentők és a Nemzeti Gárda tagjai is. Mintegy 360 menedékhelyen valamivel több mint 48 ezer embert tudnak majd szükség esetén elhelyezni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG