2p

A lengyel migránsválságnak szentelt rendkívüli ülést tart csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa -közölte szerda este a dpa hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Az Észtország, Franciaország és Írország kérésére összehívott BT-ülést zárt ajtók mögött tartják meg. A Deutsche Welle német közszolgálati műsorszolgáltató jelentette szerda este NATO-forrásokra hivatkozva, hogy a lengyel hatóságok átadták a katonai szövetségnek a határhelyzettel kapcsolatos információikat.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük az Iraki Kurdisztánból, de Szíriából és afrikai országokból is jönnek, és vannak köztük nők és gyerekek. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy Minszk szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Minszk ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán washingtoni tárgyalásain bejelentette, hogy az Európai Unió a jövő héten kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat.

Migránsok a lengyel-fehérorosz határ fehérorosz oldalán, a túloldalon pedig a lengyel biztonsági erők tagjai a lengyelországi Kuznica közelében 2021. november 8-án. (Fotó: MTI/EPA/Lengyel nemzetvédelmi minisztérium)
Migránsok a lengyel-fehérorosz határ fehérorosz oldalán, a túloldalon pedig a lengyel biztonsági erők tagjai a lengyelországi Kuznica közelében 2021. november 8-án. (Fotó: MTI/EPA/Lengyel nemzetvédelmi minisztérium)

A migránsválság Lengyelországban a legsúlyosabb, több ezer migráns tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, és közben egyre hidegebb van, fagyosak az éjszakák. Az elmúlt napokban a migránsok többször megpróbáltak áttörni a határon létesített szögesdrótkerítésen. Sokaknak ez sikerült, de a lengyel hatóságok többségüket elfogták.

A Gazeta Wyborcza lengyel napilap szerdai összesítése szerint az elmúlt hetekben legalább tíz halálos áldozata volt a határ térségében kialakult válságos helyzetnek. Heten közülük a határ lengyelországi oldalán haltak meg. Szerda este a lengyel rendőrség egy Covid-mentőben bukkant rá másféltucat határsértőre. A migránsokat és az embercsempészeket - két lengyel állampolgárt - őrizetbe vették.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG