2p
A KSH adatai szerint Magyarországon a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben.

 

 

A Budapest Intézet felmérése alapján 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik. Ezeknek a gyerekeknek sokszor csak álom az, ami nekünk természetes.

A K&H 2014-ben indította el K&H a hátrányos helyzetűekért programját, amellyel a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek számára nyújt segítséget a négy kiemelt támogatási területén: az egészségügy, a fiatalok oktatása, az előadó-művészet és a sport területén.  Most összegyűjtöttek 5 olyan dolgot, ami ezen gyerekek számára csak álom.

1. Zöldség, gyümölcs

A nehéz körülmények között élő szülőknek még az étkezés megoldása is problémát jelent, így az asztalra leginkább csak kenyér, tészta és krumpli kerül. Vannak Magyarországon olyan gyerekek, akik soha életükben nem ettek még narancsot vagy banánt.

2. WC és fürdőszoba

110 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol nincs fürdőszoba, 150 ezer* pedig olyanban, ahol nincs WC. A legtöbb érintett háztartásban vezetékes víz sincs. Az itt felnövő gyerekek az óvodában, iskolában találkoznak először mosdókagylóval, angolvécével. Nem meglepő, hogy a legtöbbjük nem tudja, hogyan kell használni ezeket.

3. Villany

200 ezer gyerek* él olyan háztartásban, ahol nincs elektromos áram. Ebből adódik, hogy nincs semmi olyan berendezés, ami árammal működik: nincs rádió, nincs televízió, nincs számítógép. A gyerekek egyáltalán nem kapnak információt a szűk környezetükön kívüli világról. Nem is beszélve arról, hogy télen olvasni, tanulni sem tudnak, hiszen mire hazaérnek az iskolából sötét van.

4. Divatos ruhák

Nem, nem márkás ruhákról beszélünk, mindössze divatosról. Ezeknek a gyerekeknek az egyik legnagyobb álma, hogy a kínai boltból kapjanak egy új, „divatos” ruhát. A legtöbbjük a jótékonysági szervezetektől kapott, a testvérek által kinőtt használt ruhákban jár, soha életében nem kapott még egyetlen új ruhadarabot sem.

5. Mozi, színház

A legtöbb gyerek még életében nem járt moziban, színházban, és az osztálykirándulásokról is rendre le kell mondaniuk, hiszen a szülők nem tudják befizetni a néhány száz forintost hozzájárulást. Egy ilyen kirándulás vagy egy színházi előadás sokuk egyik legnagyobb álma.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG