1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kétharmados mítosz a javuló fideszes eredmények dacára sem vált valóra - állapítja meg a Republikon Intézet választások utáni gyorselemzése
A Republikon Intézet gyorselemzése szerint a Fidesz minden korábbi választási eredményénél jobban szerepelt az idén ősszel: 2006-ban 49, az idei országgyűlési választásokon pedig 53 százaléknyi szavazatot kapott, a mostani eredménye viszont 56 százalék. Az MSZP is javított tavaszi eredményéhez képest, a szavazatok 23 százalékát szerezte meg az önkormányzati választáson, ezzel stabilan a második párt.

Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzésben az intézet rámutatott arra: 56 százalékos országos támogatottsággal egyetlen párt sem rendelkezett még Magyarországon, de a Fidesz támogatottsága továbbra sem kétharmados.

Hozzátették, hogy a Fidesz és az MSZP közötti különbség nem háromszoros-négyszeres, mint azt egyes közvélemény-kutatók jelezték, hanem kétszeres, két és félszeres. Az MSZP a megyei jogú városokban feleannyi, a kisebb településeken harmadannyi támogatóval bír, mint a Fidesz, és minden kategóriában határozottan tartja második helyét.

A választás harmadik helyezettje 14 százalékkal a Jobbik, amely a parlamenti választási eredményéhez képest 3 százalékot veszített. Az MSZP és a Jobbik közötti különbség tavasszal 2 százalékpont volt, ami most ősszel 9-re nőtt.

Az elemzés szerint az ajánlószelvény-gyűjtés szabályainak megváltoztatása az LMP-t büntette. A párt láthatóan visszaesett tavaszhoz képest: 3,2 százalékos eredménye alig fele az országgyűlési választáson szerzett támogatottságának. Ez az eredmény elmarad az SZDSZ vagy az MDF négy évvel ezelőtti teljesítményétől (5,6, illetve 4,1 százalék). Az LMP szavazatainak 57 százaléka Budapestről érkezett, ez a szám magasabb az SZDSZ korábbi vonatkozó adatainál - írta az intézet.

Kiemelte: a kétharmados mítosz a javuló fideszes eredmények dacára sem vált valóra. Az alacsony részvétel mellett megjelent szavazók fele a Fideszre, szűk negyede a szocialistákra voksolt. A Jobbik minden hetedik, az LMP pedig minden harmincadik résztvevőt tudta maga mellé állítani.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG