2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Tavaly augusztus óta 20 százalékkal ugrott meg az esőerdők irtásának sebessége. Idén áprilisig 2169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el Brazíliában.
Illusztráció.

Egy független környezetvédelmi szervezet szerint húsz százalékkal nőtt az amazonasi esőerdők irtásának sebessége tavaly augusztus óta. A műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy a térségben 2169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el augusztustól áprilisig - jelentette be hétfőn a brazíliai Belémben lévő Imazon (Instituto do Homem e Meio Ambiente da Amazonia - Az Amazonas térsége embereinek és környezetének intézete).

Ez 20 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, akkor 1807 négyzetkilométer volt a veszteség.

Az elemzők az esőerdők területcsökkenését nagyobbrészt a szabadjára engedett fakivágással és termőföld-kialakítással magyarázzák, előfordul, hogy az irtás védett területen és őslakosok rezervátumaiban folyik.

A januárban hivatalba lépett új brazil államfő, Jair Bolsonaro és környezeti minisztere megkérdőjelezi a klímaváltozást, és már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és az nagyüzemi mezőgazdaságot az országban, a védett területeken is.

Az 1990-ben létrehozott Imazon az Amazonas esőerdőinek megóvására jött létre. Szakemberei rendszeresen készítenek jelentéseket a térség környezetének állapotáról, a szervezet eddig nagy hatással volt a dél-amerikai állam környezetvédelmi politikájára. Algoritmust fejlesztettek az erdőirtás valós idejű megfigyelésére és Google Earth-szel együttműködve létrehoztak olyan eszközt, amellyel az interneten is nyomon követhető az erdőirtás az Amazonas térségében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG