1p

Már csak két jelölt maradt versenyben.

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter versenghet a brit miniszterelnöki tisztségért a kormányzó Konzervatív Párt szerdán befejeződött alsóházi frakciószavazási sorozatának eredményeként.

Rishi Sunak és Liz Truss az ITV televíziós vitáján Londonban 2022. július 17-én. Fotó: EPA/JONATHAN HORDLE / ITV
Rishi Sunak és Liz Truss az ITV televíziós vitáján Londonban 2022. július 17-én. Fotó: EPA/JONATHAN HORDLE / ITV

A mai, utolsó szavazáson Sunak 137, Truss 113, Penny Mordaunt kereskedelempolitikai államtitkár pedig 105 szavazatot  kapott a BBC szerint. Mordaunt így kiesett a versenyből.

A versengés valójában a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyik, de mivel a párt kormányon van, az új tory vezető az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke (a lemondásra kényszerült kormányfő, Boris Johnson utóda)  is lesz.

Sunak és Truss közül a következő hetekben a Konzervatív Párt 160 ezer tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai, illetve elektronikus úton.

A párttagok a szavazólapokat augusztus első hetében kapják meg, a voksok leadási határideje szeptember 2., a szavazás eredményét szeptember 5-én hirdetik ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Fico fenyeget: lépnek, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:31
Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat.
Makro / Külgazdaság Kibertámadás alatt áll Szlovákia
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:33
Sajtóinformáció szerint több millió dollárt követelnek a kormánytól. 
Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
Makro / Külgazdaság Nem tört ki a vásárlási láz a magyarokon
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:35
Megérkeztek a legfrissebb kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok.
Makro / Külgazdaság Ismét lépéskényszerbe került Rogán Antal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:30
Ezúttal a pocsék ipari adatot kell eladhatóvá tennie a propagandaminiszternek.
Makro / Külgazdaság Akár el is felejthetjük, hogy Magyarországon bevezetik az eurót
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:32
Egyre messzebb kerülünk a kötelezettség teljesítésétől.
Makro / Külgazdaság Ha Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból, Ukrajna szívesen lép a helyére
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 15:58
Ukrajna szerint a magyar kormány saját polgárainak üzen, amikor Ukrajnát ostorozza – egyébként pedig már rég leválhatott volna az orosz gázról, ha aggódik az energiabiztonság miatt. Ők az EU-t választanák a Független Államok Közössége helyett, úgyhogy ha mi mennénk, akkor csak szóljunk.
Makro / Külgazdaság Rogán-botrány: „Ez katasztrófahelyzet” – mondja a szakértő, és egyáltalán nem biztos, hogy Trumpék leszedik a listáról a minisztert
Litván Dániel | 2025. január 8. 15:09
„Szudáni tömeggyilkosokkal” került egy polcra Rogán Antal Yaro Patrice szerint, aki példátlanul súlyos, egyben nagyon szerencsétlen lépésnek tartja Biden döntését. Ha viszont a magyar kormányban biztosak abban, hogy Trump gyorsan leszedi a szankciós listáról a magyar minisztert, akkor keserű csalódás is várhat rájuk.
Makro / Külgazdaság Hát semmi sem elég? Megint drágul a benzin
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 13:46
Adóemelés, forintgyengülés, olajáremelkedés – minden a magyar autósok ellen dolgozik.
Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG