2p
Októberben üzenhetünk Brüsszelnek a kvótareferendum kapcsán.

Mint azt korábban írtuk, Áder János köztársasági miniszter kiírta a betelepítési kvótáról szóló népszavazás időpontját, így október 2-án járulhatunk az urnákhoz megmondani a véleményünket a kérdésről. Ennek kapcsán a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal a kormányülés szünetében tartott doorstep sajtótájékoztatón elmondta: „ a kormány arra kéri az embereket, hogy mondjanak nemet Brüsszelre és a betelepítésekre, Brüsszel nem, csak a magyarok dönthetnek arról, hogy kivel akarunk együtt élni”.

A határvédelmi intézkedések kapcsán a kabinetfőnök emlékeztetett, hogy ma éjféltől megerősítették a határvédelmet a Csongrád-Bács-kiskun megyei határszakaszon, itt a honvédség és a rendőrség is 6-6000 fővel járult hozzá a határ védelméhez. Erre azért van szükség Rogán Antal szerint, mert az utóbbi időben jelentősen megnőtt az embercsempészek száma, akiket drónos megfigyeléssel is segítenek a határ szerb oldaláról.

Mélységi őrizet a határnál

Egy törvénymódosítás következtében tegnap éjféltől bevezették az úgynevezett mélységi határőrizetet, vagyis azokat a bevándorlókat, akiket a határ 8 kilométeres körzetében fognak el, azokat visszakísérik a határkerítésen található kapuig, és a határ túloldalán kialakított tranzitzónában helyezik őket el a rendőrök.  Akik azonban valamilyen bűncselekményt követnek el, a rendőr nem élhet ezzel a lehetőséggel, hanem az egyéb intézkedési kötelezettségének kell eleget tennie.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG