2p

Csak a harmadik negyedévben 21,3 milliárd forintot költött el Rogán Antal Nemzeti Kommunikációs Hivatala rendezvényekre, ez az egész éves keret csaknem felét teszi ki.

Az idei harmadik negyedévben 23 tételben összesen nettó 21,3 milliárd forintnyi rendezvényszervezési megbízásokat kapott Balásy Gyula Lounge Event Kft.-je a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól – írta meg pénteken a szintén a Klasszis Média által megjelentetett laptársunk, az Mfor. A portál rámutat, az idei évre a központi költségvetésben kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása jogcímen összesen 46,6 milliárd forintot különítettek el, vagyis

csak ebben a negyedévben a teljes évre tervezett összegnek csaknem felét költötte el a Rogán Antal irányítása alá tartozó szervezet.

A lap felidézi, a propagandaminisztérium a 2023-as évben is túllépte a protokollkeretet, 60,6 milliárd helyett 96,1 milliárd forintot költöttek ilyen célra.

A 21,3 milliárd forint zömét, 15 milliárd 54 millió forintot az uniós elnökség ellátásával kapcsolatos rendezvények tették ki, emellett jelentős tételt képviseltek a sakkolimpia (1,9 milliárd forint) és a női kézilabda Európa-bajnokság (1,7 milliárd forint) megrendezésével kapcsolatos kiadások.

Bóka János uniós ügyekért felelős miniszternek eddig nem sok dolga volt az uniós elnökség rendezvényeivel, mégis 15 milliárd forint ment el rá
Bóka János uniós ügyekért felelős miniszternek eddig nem sok dolga volt az uniós elnökség rendezvényeivel, mégis 15 milliárd forint ment el rá
Fotó: MTI / Illyés Tibor

Laptársunk kiemeli, a nyári Tranzit fesztivált szervező Fidesz-közeli Kommentár Alapítvány rendezvényszervezési feladataira 193 millió forint plusz áfa keretösszegű szerződést kötöttek Rogánék Balásy cégével.

Az ugyancsak a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke teljes egészében ide kattintva olvasható el. >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG