2p

Kivezetik az üzemanyagok árkompenzációját keleti szomszédunknál.

Romániában 2023. január elsején kivezetik az üzemanyagok 50 banis (nagyjából 40,6 forintos) árkompenzációját - jelentette be a szerdai kormányülés elején Nicolae Ciuca miniszterelnök.

A kormányfő szerint a július elsején három hónapra bevezetett, majd újabb három hónapra meghosszabbított intézkedés kezdetben hatástalannak tűnt, utóbb azonban hasznosnak bizonyult. Ciuca azt ígérte: ha az árak ismét olyan mértékben emelkednek, hogy meghaladják a polgárok vásárlóerejét, akkor újból bevezetik az árkompenzációt.

A kompenzációs rendelet alapján az 50 banis árcsökkentést vállaló kereskedőknek, 25 banit megtérített az állam. Az árkompenzáció úgy valósult meg, hogy eladott literenként 25 banival csökkentik az illető cég által befizetendő adóterheket.

Bukarestben az árcsökkentés előtt literenként 9,16 és 9,30 lej közötti áron lehetett gázolajat, illetve 8,56 és 8,71 lej közötti áron benzint tankolni.

Szerdán a román főváros töltőállomásainál a gázolaj - 50 banis árkompenzációt is magába foglaló - literenkénti ára 7,11 és 7,22 lej (580-590 forint), a benziné pedig 5,93 és 6,09 lej (483-496 forint)közötti tartományban volt, ha ezekhez az árakhoz hozzáadjuk a kivezetett kompenzációt, még akkor is jóval a magyarországi árszint alatt maradhatnak a romániai üzemanyagárak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG