3p

Romániában csaknem négyszer annyi új koronavírusos megfertőződést jegyeztek ezen a héten, mint az előző héten - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által naponta közölt hivatalos adatok statisztikájából.

Az MTI tudósítása szerint a vasárnap záruló hét során 33 237 új fertőzést diagnosztizáltak.

Az érték 3,88-szor nagyobb a múlt heti esetszámnál (8 555).

A vasárnap délután közölt hivatalos adatok szerint a legtöbb új esetet Bukarestben, Kolozs, Suceava és Temes megyében jegyezték fel. A fertőzöttségi ráta (az elmúlt 14 napban jegyzett új esetek ezer lakosra vetített száma) Kolozs megyében a legmagasabb, és háromhoz közelít. A fertőzöttségi ráta egyelőre csak falvakban és kisvárosokban haladta meg a hármas értéket, a legfertőzöttebb kisvárosok között van azonban a Hargita megyei Tusnádfürdő is 3,8-es értékkel.

Jobban fertőz, kevésbé súlyos - ez az omikron lesz

Romániában karácsony után indult a járvány ötödik hulláma. A fertőzés terjedésének a korábbiakat sokszorosan meghaladó üteme a sokkal fertőzőbb omikron vírusváltozatra utal. A fertőzések kevésbé súlyos voltát jelzi azonban az, hogy az elhalálozások száma továbbra is csökken, és a kórházakban sem érzékelhető egyelőre az ötödik hullám nyomása.

Vasárnap 4712 új megbetegedést, és 14 halálesetet jelentettek, a kórházakban 2565 koronavírusos beteget kezelnek, akik közül 408 szorul intenzív terápiás ellátásra. A beutaltakról közölt számok csak kevéssel haladják meg az egy héttel korábban jelentetteket.

Az Our World in Data alábbi ábráján jól látszik, hogy a fertőzésszám emelkedését nem követi a halálozások számának emelkedése. A két országot összehasonlítva az is kitűnik: az 1 millió főre eső fertőzöttek száma a második, a harmadik és a negyedik hullámban is magasabb volt Magyarországon, mint Romániában; az elhunytak száma arányosítva a második és harmadik hullámban Magyarországon volt magasabb, a negyedik hullámban viszont a magasabb átoltottságnak köszönhetően már valamivel alacsonyabb volt nálunk, mint Romániában:

50 százalék alatt az oltottak aránya

A hivatalos adatok szerint szombatig 7 985 144 ember kapta meg a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját. Ettől csak kevéssel marad el azoknak a száma, akik a teljes oltási cikluson átestek. Az országban 2 123 541 személy kapta meg a harmadik (egyes oltástípusok esetében a második) emlékeztető oltást is. Az adatokból kiszámítható, hogy az oltásra jogosult 12 év fölötti korosztály 47,16 százaléka megkapta valamely védőoltásnak legalább az első adagját - írja az MTI.

A bukaresti kabinet szombattól újabb 30 napra meghosszabbította a tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, ismét kötelezővé téve védőmaszkok viselését a nyílt és zárt közterületeken. A kabinet azt is megszabta, hogy csak az orvosi maszkok viselése elfogadott, a textilmaszkoké nem.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG