4p

Az ígért nyugati katonai támogatásnak csak a fele jött meg időarányosan.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: mintegy 31 ezer katona halt meg az eltelt két évben, ez a hivatalos szám - idézte őt a brit Guardian. Hivatalosan még soha sem közölt erre vonatkozó adatot az ukrán hadvezetés.  "Nem 300 ezer és nem 150 ezer, ahogy  Putyin és álnok köre hazudja. De minden ukrán katona nagy veszteség számunkra" - szögezte le. Zelenszkij a két éve kezdődött háború óta most először közölt adatot az elesett ukrán katonák számáról. Hozzátette, hogy tudomása szerint Oroszország 180 ezer katonát veszített. "Nem tudom, hány eltűnt emberük van, de azt tudom, hogy a sebesültekkel együtt akár 500 ezren is lehetnek" - fűzte hozzá. Zelenszkij nem árulta el, hány ukrán katona sebesült meg, mert - mint mondta - ebből Oroszország tudná, hányan hagyták el a csatateret. Nem nevezte meg az eltűnt katonák számát sem. "Arról is tudunk, hogy több tízezer ukrán halt meg az Oroszország által megszállt területeken" - fűzte hozzá az elnök.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egyértelmű üzenetet küldött Kijev nyugati szövetségeseinek, közöttük Berlinnek. Hiába ígérték, csak a fele jött meg annak, amit máig kellett volna ideszállítani."Ha valamennyi, fegyverszállításra vonatkozó döntést időben meghozták és megvalósították volna gyorsan a háború elején, most Luhanszkban tartanánk sajtótájékoztatót egy Lisszabontól Luhanszkig húzódó Európáról" - jelentette ki az ukrán tárcavezető a kelet-ukrajnai Luhanszk megyére utalva, amelyet Oroszország a háború során bekebelezett.

A Rheinmetall Leopard 2A4 típusú tankja, aminek az ukrajnai javításáról is szó van. Fotó: Rheinmetall.
A Rheinmetall Leopard 2A4 típusú tankja, aminek az ukrajnai javításáról is szó van. Fotó: Rheinmetall.

  • Németország további százmillió euró értékű humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hogy támogassa a vízellátás helyreállítását, valamint kórházak és lakóházak újjáépítését - jelentette be Annalena Baerbock német külügyminiszter vasárnap a dél-ukrajnai Mikolajivban tett látogatásakor.
  • Vasárnap az orosz erők Sz-300-as légvédelmi rakétákkal támadást intéztek a donyecki régióban lévő Kosztyantinyivka ellen - közölte a megyei ügyészségre hivatkozva az Ukrajinszka Pravda hírportál. A támadásban egy 75 éves férfi megsebesült, több tucat épületet súlyosan megrongálódott, köztük egy vasútállomás, egy templom, három oktatási intézmény és két adminisztratív épület.
  • Szerhij Liszak, a keleti Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg drónnal robbanóanyagot dobott egy teherautóra Nyikopolban, és a járműben tartózkodó 57 éves férfi életét vesztette. Szerhij Tyurin, a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megye kormányzóhelyettese a Facebookon közölte, hogy reggel Oroszország iráni gyártású Sahid drónokkal mért csapást egy infrastrukturális létesítményre, amelyben károk keletkeztek. Személyi sérülésről nem érkezett hír.
  • Az ukrán légierő arról számolt be a Telegramon, hogy az éjjel Ukrajnára kilőtt 18 Sahid drónból 16-ot megsemmisítettek a levegőben. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 29 tüzérségi rendszert és 22 drónt.
  • Nagy arányú támadást hajtottak végre ukrán hackerek több orosz állami szerver ellen. Összesen 5 terabite-nyi titkos vállalati és személyes adatokhoz jutottak így. Ügyvédi iratokhoz és egyes piacterekhez is hozzáfértek és letöltötték onnan az adatokat.
  • A hét vezető ipari hatalomnak (G7) meg kell találnia a zárolt orosz vagyoneszközök kisajátításának törvényes módját, és ezeket a pénzügyi forrásokat Ukrajnának kell adni - írta a The Sunday Times című vasárnapi brit lapban megjelent cikkében Rishi Sunak brit miniszterelnök.A konzervatív párti kormányfő szerint első lépésként a befagyasztott orosz vagyonok kamatait kell Ukrajnának folyósítani, majd a lefoglalt eszközállományt is oda kell adni Kijevnek. Az eddigi szankciók 400 milliárd dollár pénzügyi forrástól fosztották meg Oroszországot; ebből további négy évig lehetne  finanszírozni az ukrajnai orosz hadműveleteket - áll a brit miniszterelnök vasárnapi cikkében.
  • Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett - mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap. A katolikus egyházfő a szokás szerint a Szent Péter téren mondott beszéde végén emlékezett meg az évfordulóról. Szavait húszezren hallgatták a téren a Vatikán adatai szerint.

(Guardian/Ukrinform/UNN/MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG