3p

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM kiemelte: a járvány második hullámának idején a legfontosabb cél a magyar gazdaság működőképességének a megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. Szeptemberig a központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forint hiányt értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 303,6 milliárd forintot tett ki.

A központi alrendszer kiadásai szeptember végéig 18 460,0 milliárd forintot tettek ki, 2612,6 milliárd forinttal, 16,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A kiadások közül az év első kilenc hónapjában kiemelkednek a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatások, 150,9 milliárd forint összegben. A járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések szeptember végéig 581,4 milliárd forintot igényeltek - közölte a PM. A lakásépítés támogatására a kilenc hónapban 183,6 milliárd forintot költött a költségvetés, 55,7 milliárd forinttal többet, mint egy éve. A családi támogatásokra 2020. szeptember végéig összesen 301,6 milliárd forintot fordított a kormány, mely 1,5 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakának a kifizetése.

A központi alrendszer bevételei szeptember végéig 16 189,7 milliárd forintot tettek ki, az előző év azonos időszakához képest 645,9 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal nőttek. A személyi jövedelemadó bevételei 74,6 milliárd forinttal 1850,5 milliárd forintra nőttek, a társasági adóé 128,6 milliárd forinttal 304,3 milliárd forintra emelkedtek. Általános forgalmi adóból viszont 65,7 milliárd forinttal kevesebb, 3259,5 milliárd forint gyarapította a költségvetést az első kilenc hónapban.

A központi költségvetés adóssága szeptember végéig 3812,7 milliárd forinttal, 33 494,7 milliárd forintra nőtt. A nettó forintkibocsátás 2652,3 milliárd forinttal, a nettó devizakibocsátás pedig 634,8 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát.

A forint árfolyamának gyengülése az elmúlt év végéhez képest 520,2 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét. A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 617,5 milliárd forint nettó kamatkiadás 149 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, ez a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG