2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A következő hónapokban több tízmilliárd forintot költenek az utakra.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter szerint három évvel ezelőtt mintegy 150 milliárd forintnyi elmaradt közútfelújítás várt pótlásra. Azóta a Széchenyi-terv részeként jelentős fejlesztéseket terveztek, illetve indítottak el. Az idén 450 kilométernyi alsóbbrendű út teljes rekonstrukciója valósul meg, mintegy 90 milliárd forint értékben. Jövő tavaszra további 215 kilométernyi út felújítását tervezik, amellyel a fejlesztések nagyságrendje el fogja érni a 150 milliárd forintot. A célra fordítható uniós pénzeket teljes egészében felhasználták, elkerülve a forrásvesztést.

Egy közelmúltban meghozott döntés értelében 33 milliárd forintos keretösszeggel további országos útfelújítási program kezdődik, amelynek beruházásai jövő tavaszra elkészülhetnek a legtöbb helyen.

A miniszter fontos lépésnek nevezte, hogy november elsejétől megszűnt az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a Magyar Közút Zrt. feladatainak kettőssége a közútkezelésben, mivel az előbbi cég a matricákkal és az elektronikus útdíj fizetéssel kapcsolatos feladatokat végzi a jövőben, míg az utóbbi társasághoz, vagyis egy kezébe kerül a közutak teljes körű kezelése.

Folyamatban a Volánok átszervezése

Megkezdődik a Volán-társaságok átalakítása 7 regionális társasággá, amitől hatékonyabb működést vár a szaktárca. A lépés előkészítéseként már zajlik a Volán-társaságok pénzügyi és működési folyamatainak átvizsgálása.

A kormányváltáskor a MÁV mintegy 330 milliárd forintos adósságállománnyal küszködött, amelyet a cég vezetésének sikerült az elmúlt 3 évben 60 milliárddal csökkentenie. Ezt Németh Lászlóné "tiszteletreméltó" eredménynek nevezte. Szólt a 2012-es személyszállításról szóló törvényről is, amely lehetővé tette, hogy kiszámítható és átlátható módon működjenek a közösségi közlekedésben érintett vállalatok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG