1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Soros György szerint csak Németország képes visszafordítani az európai gazdasági és pénzügyi szétesést. A guru egy bankválság veszélyeire is felhívta a figyelmet
Soros György írásában kifejtette, hogy az eurótérség kormányai fontos lépéseket tettek ugyan az euróválság megoldása érdekében, ezek azonban nem elegendők a pénzpiacok megnyugtatására.

Soros György az állam- és kormányfők július 21-i ülésén született döntéseket "fél szívvel" elhatározott döntéseknek nevezte. Elismerte ugyan, hogy a tagországok vezetői állást foglaltak az euróövezeti támogatási alap, az úgynevezett EFSF szükségessége mellett, de felrótta, hogy elmulasztották annak kibővítését. Soros szerint ezzel eljátszották hitelességüket.

Utalt arra is, hogy az állam- és kormányfők az EFSF-mechanizmust kiterjesztették ugyan a bankok fizetőképességére, de hiányolta, hogy nem jött létre megállapodás a bankfelügyeletnek egy európai intézményre történő átruházásáról. Görögországnak ugyan kibővített mentőcsomagot ajánlottak, de nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy mindez sikeres lehet. Soros szerint tervezik ugyan a magánhitelezők részvételét a mentési erőfeszítésekben, mindebből azonban a bankok nagyobb hasznot húznak, mint Görögország.

Soros György szerint a legnagyobb bizonytalanságot egy ellentmondásos helyzet okozza. Ennek lényegez az, hogy a mentőcsomagban résztvevő országok - joggal - nem fizetnek többé büntető kamatokat,  a többi országot viszont továbbra is magas hitelköltségek sújtják. Ez vonatkozik a többi között Spanyolországra és Olaszországra is. Mindez pedig növeli annak kockázatát, hogy a csomag összeomlik. A pénzpiacok felismerték  ezt a problémát, és elviselhetetlenül magas szintre emelték a spanyol és az olasz kölcsönökre kirótt kockázati felárat.

Ez a helyzet - Soros György szerint - egyre inkább tarthatatlan. Ezért Németországnak, valamint az eurótérség többi, legmagasabb "AAA" adósság-besorolással rendelkező országának el kell döntenie: készek-e saját hitelképességüket is kockára tenni annak érdekében, hogy Spanyolország és Olaszország számára  elviselhető kamatokat biztosítsanak. Amennyiben nem, Soros szerint elkerülhetetlenné válik, hogy a két ország is mentőcsomagra szoruljon. Németországnak és a többi, hasonló adósság-besorolású államnak ezért el kell fogadnia az eurókötvények rendszerét. Ellenkező esetben az euró összeomlik - vélte a magyar származású amerikai üzletember.

Véleménye szerint még egy olyan kis állam, mint Görögország teljes fizetésképtelensége vagy az eurótérségből történő kiválása is ahhoz hasonló bankválsághoz vezethet, amilyen az elmúlt század harmincas éveinek "nagy depresszióját" okozta. A kérdés nem az, hogy van-e értelme a közös valutának. Az euró létezik, és esetleges összeomlása a bankrendszernek kiszámíthatatlan kockázatokat okozna - vélekedett Soros. Soros megítélése szerint csak Németország képes visszafordítani az  európai gazdasági és pénzügyi szétesést.


MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG