2p
Nemcsak szövetségi államok, de szakértők és cégvezetők is elhibázottnak tartják az amerikai elnök döntését.

Több amerikai szövetségi állami és város utasította el Donald Trump kedden aláírt rendeletét, amely eltörölte Barack Obama klímavédelmi intézkedéseit. Először két demokrata párti irányítású állam, Kalifornia és New York kormányzói közös közleményben utasították el az új amerikai elnök döntését. A kormányzók közleményükben leszögezték: "A kormányzattal vagy nélküle, de szövetségeseinkkel a világban továbbra is kíméletlenül küzdünk majd a klímaváltozás ellen és jövőnk védelméért".

Egyre többen tiltakoznak

Jerry Brown Kalifornia és Andrew Cuomo New York állam kormányzója szerint az új elnöki döntés "mélységesen elhibázott és megbotránkoztatóan figyelmen kívül hagyja a tudomány alapvető megállapításait". A közös fellépéshez több szövetségi állam és város is csatlakozott, például Oregon, Washington, Massachusetts és Virginia kormányzói, illetve Oakland, Portland, Seattle, Chicago, Philadelphia városok polgármesterei.

Nem csak kormányzók, de energetikai szakértők és környezetvédelmi szakemberek, sőt egyes nagyvállalatok vezetői is kétségüket fejezték ki az elnöki rendelettel kapcsolatban. Az Exxon amerikai olaj- és gázcég szintén felhívta Trump figyelmét a döntés káros hatásaira.

Donald Trump kedden írta alá a Dekrétum az energetikai függetlenségről c. rendeletet, amely eltörli a korábbi elnök 2013-ban foganatosított klímavédelmi intézkedéseit. Eltörölte például a globális felmelegedés egyik kiváltójának tartott üvegházhatású gázok kibocsátásának felső határát, feloldotta az eddig bezáratott szénerőművekre kimondott zárlatot, illetve a szövetségi szénbányák működésére vonatkozó moratóriumot, és engedélyezte a frakkolást (a hidraulikus technikával történő olajkitermelést).

Nem vicc: New York pont annyit szenved Trumpnak köszönhetően, mint London a Brexit miatt

Még mindig London a világ első számú pénzügyi központja, New York elszalasztotta a nagy esélyt. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG