2p
Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését.
Bill Clinton volt amerikai elnök átöleli a szónoki emelvényen nejét. (MTI/EPA/Tracie Van Auken)

A demokraták várható elnökjelöltje erről Kentuckyban beszélt egy vasárnapi kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az előválasztások. A politikus szerint Bill Clinton feladata lenne "az amerikai gazdaság újraélesztése".

Bill tudja

"Bill tudja, hogy mit kell csinálni, különösen az olyan vidékeken, ahol szénbányászatból élnek, vagy amelyek kimaradtak a fejlődésből az elmúlt években" - fogalmazott Hillary Clinton, aki a múlt héten a szénbányászatból élő és a szénbányák bezárásával küszködő Nyugat-Virginiában szenvedett nagy arányú vereséget vetélytársától, Bernie Sanders vermonti szenátortól.

Clinton vasárnap Kentucky több városában is kampányolt, és immár másodszor említette, hogy férjének, Bill Clinton volt elnöknek "elő kellene bújnia a visszavonultságából".

Bill Clinton egyébként csak januárban vett részt először egy kampányrendezvényen felesége oldalán - az ellenlábas Trump nem is felejtett el odaszúrni egyet >>.

Mi legyen a bányákkal? Attól függ, hogy áll a választási kampány

Louisville-ben tartott kampánygyűlésén hosszasan méltatta Bill Clinton elnöksége sikeresnek elkönyvelt gazdaságpolitikáját, s hangsúlyozta, hogy ő maga támogatja a kétkezi munkásokat, köztük a szénbányászokat is. Kentuckyban ugyanis - Nyugat-Virginiához hasonlóan - nagy lélekszámú bányászközösségek élnek. Az idén márciusban Clinton még azt fejtegette egy rendezvényen, hogy amennyiben ő lesz az Egyesült Államok elnöke, bezáratja a szénbányákat.

A múlt héten Nyugat-Virginiában - valószínűleg éppen ezért - tüntetők tömege fogadta őt, s a protestálók azt skandálták: "Hillary, menj haza!". Clinton most Kentuckyban már azt mondta, kötelességének érzi a bányászok ügyének felkarolását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG