3p
Az ukrán ellenzék egyik vezérét őrizetbe vették, a fogdában éhségsztrájkba kezdett.

Éhségsztrájkot kezdett szombatra virradóra a fogdában Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök, aki az elmúlt években Ukrajnában politizált, és az ellenzék vezéralakjává vált - jelentették ukrán hírügynökségek. Az UNIAN a politikus ügyvédjére, Ruszlan Csernoluckijra hivatkozva jelentette, hogy Szaakasvili éhségsztrájkja meghatározatlan időre szól, és ellen fog állni, ha evésre próbálják kényszeríteni. Ha a bíróság hatvannapos előzetes letartóztatásba helyezi, akkor még elszántabban fog éhezni - fogalmazott Csernoluckij.

Napokig a tüntetőkkel volt

Szaakasvilit péntek este vették őrizetbe Kijevben. A bíróságnak 72 órája van eldönteni, hogy házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba helyezi. A főügyészség közölte, kérni fogja a bíróságtól, hogy helyezze házi őrizetbe, kötelezve nyomkövető viselésére.

Az ukrán hatóságok kedden vették először őrizetbe Szaakasvilit kijevi lakásában. A politikust azonban nem tudták elszállítani, mert hívei blokád alá vonták azt a rendőrségi mikrobuszt, amibe beültették, majd felfeszítették a jármű ajtaját és kiszabadították. Ezután a volt kormányzó gyalogosan, hívei gyűrűjében az ukrán parlamenthez vonult, ahol támogatói már hetek óta tüntetnek.

A főügyészség már kedden körözést adott ki ellene. Szaakasvili péntek délelőttig a parlament épülete előtti sátortáborban tartózkodott, majd nyoma veszett, de rendőrség megtalálta, és őrizetbe vette. Az Ukrajinszka Pravda azt írja, hogy Szaakasvili a Luhanszk megyei belügyi szervek volt vezetője, Jurij Pokinyboroda lakásán tartózkodott.

Kritizálta Porosenko rendszerét

Miheil Szaakasvili 2004 és 2013 között Georgia elnöke volt, de hazájában hatalommal való visszaéléssel vádolták, eljárást indítottak és nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Petro Porosenko ukrán elnök 2015 májusában Odessza megye kormányzójává nevezte ki, de később megromlott közöttük a viszony, főként azért, mert a politikus több ízben korrupcióval vádolta meg a kijevi központi vezetést. Porosenko megfosztotta ukrán állampolgárságától, így Szaakasvili hontalan lett, mivel kormányzói kinevezésekor lemondott korábbi georgiai állampolgárságáról. A főügyész szavai szerint azzal gyanúsítják, hogy erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a 2013-2014-es kijevi Majdan-tüntetésekkel megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetés - az Oroszországba menekült Viktor Janukovics posztjáról leváltott volt ukrán elnök - környezetével együttműködve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG