2p

Elengedték a görög hatóságok az áprilisban lefoglalt, Oroszországban bejegyzett és eredetileg iráni olajat szállító tartályhajót a síita állam kikötői felügyeletének keddi bejelentése szerint.

A Mehr félhivatalos iráni hírügynökség által idézett közleményben arról tájékoztattak, hogy a hajó rakománya a görög bíróság múlt heti döntése értelmében vissza fog kerülni a tulajdonosához.

A görög hatóságok az európai uniós szankciók keretében foglalták le a 19 fős orosz legénységgel hajózó Pegas néven bejegyzett, majd Lanára átkeresztelt tartályhajót Évia közelében.

Elengedték a hajót. Fotó: Pixabay
Elengedték a hajót. Fotó: Pixabay

Mivel a Pegas egyike volt annak az öt hajónak, amelyekre vonatkoztak a február 22-én - két nappal az Ukrajna elleni orosz támadás előtt - az orosz védelmi ágazat számára létfontosságú Promszvjazbankra kivetett amerikai szankciók, az Egyesült Államok elkobozta a hajó 115 ezer tonnás iráni kőolajszállítmányát.

A görög bíróság viszont június 9-én hatályon kívül helyezte a rakomány átadását engedélyező döntést. Az iráni Forradalmi Gárda május végén bejelentette, hogy válaszul lefoglaltak két görög olajszállító tartályhajót a Perzsa(Arab)-öbölben azzal az indokkal, hogy a görögök is ellopták Irán olaját, és Teherán "csak azt vette vissza".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élő adás az MNB volt elnökével – kövesse velünk!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:15
Simor András fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Egy fizetés már nem elég a megélhetésre? Baj van Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:21
Aggasztó horvát statisztika jelent meg.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály alig győzte dicsérni a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:22
Szerinte a magyar tőkepiac immár egy folyamatosan változó világgazdasági környezethez is képes volt hatékonyan alkalmazkodni.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 10:49
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Mitől is véd Trump pajzsa? Ma délután Simor Andrással beszélgetünk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:43
A volt jegybankelnök, közgazdász 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire. Hangoljon a Klasszis Média YouTube-csatornájára!
Makro / Külgazdaság Ezen is múlhat Putyin békeszándéka? Oroszország egyik legnagyobb partnere irányt vált
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 05:58
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb, a magyar közéleti, politikai diskurzust is meghatározó bejelentése Donald Trumphoz és az új, vezető orosz energiavállalatokat célzó amerikai szankciókhoz kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedései, ha nem is kényszeríthetik térdre Oroszországot, de jelentős ütést vihetnek be az agresszornak, amely egyik legfontosabb vásárlóját, Indiát is kezdi elveszíteni.
Makro / Külgazdaság Komoly bajban a német gazdaság?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 13:02
A feldolgozóiparban különösen sötéten látják a helyzetet.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon félrement a brit gazdaságban, az elemzők is másra számítottak
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 12:48
A Covid óta nem voltak ennyien munka nélkül.
Makro / Külgazdaság Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 10:44
Átadná a NIS irányítását másnak az orosz tulajdonos.
Makro / Külgazdaság Nagyon fájhat az OTP-nek a bankadó tervezett emelése
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 10:27
Akár 60 milliárddal is nőhet a bank adóterhe a tervezett emelés hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG