3p
Több mint kétszeresére nőtt a BÉT tavalyi adózott nyeresége.

A Budapesti Értéktőzsde tavaly adózott nyeresége 176,3 millió forintot tett ki, ez több mint kétszerese a 2016-os csaknem 73 millió forintnak. A kamat-, adófizetés és  amortizáció előtti eredmény  (EBIDTA) 465,9 millió forint volt, az egy évvel korábbi 382,8 millió forint után.

A közgyűlés döntése alapján nincs osztalékfizetés, a nyereség az eredménytartalékba kerül, és a piacfejlesztési stratégia folytatására fordíthatják. A BÉT elnök-vezérigazgatója kiemelte: 2017 végére a részvénypiaci kapitalizáció a GDP 22 százalékára nőtt. Hozzátette: az értéktőzsdén szereplő részvények kapitalizációja 2017-ben az előző évhez képest 23,5 százalékkal, 8169 milliárd forintra nőtt. Csökkent a részvénypiac forgalmának koncentrációja, a négy blue chip részesedése a forgalom korábbi 98 százalékáról 87 százalékra csökkent.

Rég volt ekkora bevezetés

Végh Richárd kifejtette: a BUX-index 2016-ban 34 százalékot, 2017-ben további 23 százalékot emelkedett, ami nem csupán régiós, de globális összehasonlításban is szép teljesítmény. 2017 nyarán lezajlott az elmúlt két évtized legjelentősebb részvénykibocsátással történő tőzsdei bevezetése.

A Waberer's Nyrt. részvényeivel 15,5 milliárd forint összegű nyilvános kibocsátást követően 2017. július 6-án kezdődött meg a kereskedés. A részvénypiaci állomány bővüléséhez 2017-ben zártkörű alaptőkeemelések is hozzájárultak, amelyek során hét részvénytársaság összesen 5,3 milliárd forint értékben bocsátott ki és vezetett be részvényeket a tőzsdére. Az elmúlt évben összesen 19 zárt végű befektetési alap befektetési jegyeit vezették be, ezek átlagos állománya 316 milliárd forint volt – tette hozzá.

A hitelpapírpiacon az állampapírok tőzsdei állománya a múlt év végére meghaladta a 16 553 milliárd forintot. A jelzáloglevelek bevezetésének  száma 31 százalékkal emelkedett, így a jelzáloglevelek átlagos állománya 38,6 százalékkal, 728 milliárd forintra nőtt. A vállalati kötvények piacán a bevezetések volumene 55,8 százalékkal, 154,4 milliárd forintra emelkedtek.

Közösen dolgozik a Random Capital és a Navigator Investments a magyar tőzsde fejlődéséért

A RANDOM Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. "Kijelölt Tanácsadója" lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új szolgáltatási szegmensben a Random Capital vállalatfinanszírozási és tranzakciós partnere a NAVIGATOR Investments Zrt. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG