2p
A közfoglalkoztatási programok eredményességére világít rá az, hogy hányan tudtak végül elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Most hirtelen egy, a korábbinál kedvezőbb adattal rukkolhatott elő a kormány köszönhetően annak, hogy megváltozott az adatfelvétel módszertana.
Inkább az elsődleges munkaerőpiacra kellene koncentrálnunk a pénzügyminiszterek szerint. MTI Fotó: Bugány János

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási honlapján most megjelent, 2017-re vonatkozó adatok szebb képet festenek a korábbinál és arról árulkodnak, hogy az eddig ismertnél nagyobb arányban tudnak elhelyezkedni a közmunkások - írja az mfor.hu.

2017-re a régi módszertan szerint ugyanis 13,7 százalék volt az arány, az új módszertan szerint viszont 18,1 százalék. Vagyis az új adatfelvételi módszernek köszönhetően több mint 16 ezer dolgozó ex-közmunkást talált a kormány.

A legfőbb különbség a két adatfelvétel között, hogy régen a közfoglalkoztatási szerződéseket, azok lejártát figyelték egy-egy személynél, most azonban már a programból való kilépést, ami akár hónapokkal korábban is megtörténhet a program vége előtt.

2017-ben egyébként 351 643 személy volt közmunkában, 20 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. (A régi módszertan szerint egyébként ennél is nagyobb, 33 ezres volt a csökkenés mértéke.) A programból kilépők közül a kilépéstől számított 180. napon

  • 63 814-en az elsődleges munkaerőpiacon dolgoztak (18,1 százalék),
  • 183 612-en újra közmunkások voltak,
  • 59 367-en álláskeresőként volt jelen a piacon,
  • 44 850 személy státusza pedig nem ismert.

(mfor.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG