2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

4 új áldozatot jelentettek, ennél kevesebbet utoljára 2020 szeptemberében láttunk. A lélegeztetőgépen lévők száma is csökkent, az oltottak száma viszont csak lassú tempóban emelkedik

A friss tájékoztatás szerint 113 új fertőzöttet igazoltak 24 óra alatt, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 10 903 tesztet végeztek el ez idő alatt, ezek 1 százaléka lett pozitív. 

Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. Ilyen kevés új áldozatról nagyon régen érkezett jelentés - egészen pontosan tavaly szeptember 21-én volt ennél kevesebb a napi elhunytak száma (igaz, a hétvégén kimaradó adatközlés miatt mostantól az ilyen jellegű összehasonlítások kevésbé lesznek pontosak).

A gyógyultak száma 1006-tal nőtt egy nap alatt, jelenleg 733 907 fő mondhatja el magáról hivatalosan, hogy túlvan a koronavíruson. Az aktív fertőzöttek száma 897-tel 43 467 főre csökkent. 

320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházban kezeltek száma egy nap alatt 29-cel csökkkent, a lélegeztetőgépen lévőké 8-cal.

A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. Miközben 27 ezren megkapták a második oltásukat is, a beoltott személyek száma mindössze 12 799-cel nőtt - ennyien kapták meg az első dózist.

Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra az eeszt.gov.hu honlapon. Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG