2p
A külügyminiszter szerint elvesztette aktualitását az Európai Unió és Törökország között körvonalazódó átfogó megállapodás.
Menekültek a görög-macedón határon. (EPA/NIKOS ARVANITIDIS)

Alapvetően megváltoztak ugyanis a körülmények azáltal, hogy a nyugat-balkáni országok lezárták határaikat a migránsok előtt - mondta Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozása előtt.

Teljesen új helyzet

A külgazdasági és külügyminiszter a találkozóra érkezve hangsúlyozta: új helyzet jött létre azzal, hogy az érintett országok visszatértek a közös szerződések és kötelezettségek betartásának kultúrájához, vagyis úgy döntöttek, hogy megvédik a saját határaikat és intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a zöldhatáraikon ne legyen lehetséges az illegális határátlépés.

A magyar kormány meglátása szerint ezért a megoldásnak alkalmazkodnia kell ehhez új helyzethez. Az Ankarával kötendő általános egyezmény helyett egy három elemből álló tervezetre van szükség, amely alapján a Törökországnak nyújtandó hárommilliárd eurós támogatást is újra kell gondolni - mondta újságírók előtt Szijjártó Péter.

Ennek a tervnek az első pontját a nyugat-balkáni országok támogatása jelenti, hogy fenn tudják tartani a határaik védelmét célzó erőfeszítéseiket. A második pont értelmében segítséget kellene nyújtani Athénnak annak érdekében, hogy Görögország meg tudjon felelni a közös európai szabályoknak, létre tudja hozni az uniós menedékkérő-regisztrációs központokat, az úgynevezett hot spotokat és végig tudja vinni a megfelelő eljárásokat.

A kvótából nem kérünk

Szijjártó Péter szerint végül fel kell ismerni, nekünk nem az a felelősségünk, hogy az Európába útnak induló bevándorlóknak európai életet biztosítsunk, hanem az, hogy segítsük őket abban, hogy minél előbb visszakapják a régi életüket. A miniszter szerint ennek megfelelően támogatást kell nyújtani Törökországnak, Jordániának, Libanonnak és az iraki kurd régiónak, hogy el tudják látni az oda érkező menekülteket.

A miniszter leszögezte, hogy a kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja a menedékkérők áttelepítéséről és az abból fakadó kötelező elosztásról, illetve letelepítésről szóló elképzeléseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG