3p
Észak-Koreának nem tetszett, hogy őrült kommunista diktátornak neveztük a vezetőjét, úgyhogy most még egy lapáttal ráteszünk.
Kim Dzsong-un, egy őrült kommunista diktátor. Fotó: EPA/KCNA

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi - Magyarországra akkreditált - nagykövetsége magyarázatot kért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szöuli nyilatkozatával kapcsolatban Magyarország bécsi nagykövetségétől - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A közlemény szerint a szaktárca szóbeli jegyzékben arról tájékoztatta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nagykövetségét, hogy a december 16-i MTI-tudósítás pontosan tükrözi Szijjártó Péter nézeteit.

Az őrült kommunista diktátor tiltakozik

Szijjártó Péter tárcavezető az MTI-nek aznap a látogatásáról beszámolva kifejtette: ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha "az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek".

A helyzet az, hogy "Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra", mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban - közölte Szijjártó Péter.

Erre még rá is tettek egy lapáttal

A KKM csütörtöki közleménye hangsúlyozza: Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg.

"Magyarország teljes mértékben elítéli és a leghatározottabb aggályait fejezi ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjával kapcsolatban, amely nemcsak a Koreai-félsziget békéjét veszélyezteti, hanem az egész régió stabilitását is" - hangsúlyozzák a közleményben.

Magyarország mint az Európai Unió tagországa új, szigorúbb szankciókat és a meglévők teljes körű végrehajtását sürgeti annak elérése érdekében, hogy elviselhetetlen állapot alakuljon ki az elnyomó észak-koreai rezsim számára - írták.

Szijjártó Péter általában nem fogja vissza magát, ha ütköznek az álláspontok egy másik ország képviselőjével - nemrég azt is elárulta, kivel és miért fajult kiabálásig a személyes találkozás >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG