2p

A külgazdasági és külügyminiszter tunéziai kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján tette mindezt.

Brüsszelnek azonnal fel kellene hagynia erőszakos migrációpárti politikájával, az ugyanis az európai és az észak-afrikai országokat is rendkívül nehéz helyzetbe hozza - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a magyar-tunéziai gazdasági vegyes bizottság ülését követően.

A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Nabil Ammarral közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ma Európa két súlyos biztonsági kihívással néz szembe egyszerre: a keleten dúló háborúval és a dél felől érkező migrációs hullámokkal. Minden egyes nap, ami háborúval telik, sajnos újabb halottakat jelent, sőt egyre több halottat, hiszen a háború egyre brutálisabb, ezért itt az ideje, hogy a béketábor hangját végre felcsavarjuk - mondta. Ha ez nem sikerül, akkor a háborúpártiak lesznek továbbra is hangosabbak, és úgy tűnik, mintha ők lennének többségben, holott ez nincs így - tette hozzá.

Nekiment Brüsszelnek

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy hazánk földrajzi helyzetéből fakadóan speciális helyzetben van, mert kettős nyomás alatt áll, keletről a háború, délről a bevándorlási hullámok miatt. Sajnos azt kell látnunk, hogy a migráció most újabb lendületet kap, hiszen az a brüsszeli döntés, amely ráerőszakolja Európára a kötelező letelepítési kvótát, gyakorlatilag meghívást jelent a migránsoknak - vélekedett.

Kiemelte, hogy ez nem csak az európai, hanem a migrációs útvonalakon fekvő, észak-afrikai országokat is rendkívül nehéz helyzetbe hozzá, amelyeknek azzal a veszéllyel kell szembesülniük, hogy lerohanják őket bevándorlók, nem ismerve tiszteletet a szuverenitásuk, a jogszabályaik iránt. Éppen ezért mi arra szólítjuk fel Brüsszelt, az Európai Bizottságot, hogy azonnal hagyjon fel ezzel az erőszakos migrációpárti politikával - közölte.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG