3p

Magyarország érdekelt a dél-kaukázusi zöld villamos energia jövőbeli importjában, ezért szeretné, ha minél előbb megépülne az ezt lehetővé tevő, Fekete-tenger alatti vezeték Georgia és Románia között - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Tbilisziben.

A tárcavezető az úgynevezett Zöld Energiafolyosóval foglalkozó ülésen arról számolt be, hogy a mostani geopolitikai válság rámutatott az európai energiabiztonság törékenységére. Kiemelte, hogy a földgáz ára egy ponton a korábbi tízszeresére emelkedett, s nagy kihívást jelentett a tározók feltöltése a fűtési szezon előtt. Utóbbi téma kapcsán kitért a folyamatot övező "képmutatásra" is, emlékeztetve, hogy sokan a töltöttséget nem a fogyasztáshoz, hanem a tárolói kapacitáshoz mérték.

Érintette az Északi Áramlat vezetékek felrobbantását is, és sérelmezte, hogy bár terrorakciót hajtottak végre a kritikus európai infrastruktúra ellen, máig nem folytattak le független nemzetközi vizsgálatot az ügyben, ami szavai szerint "teljes téboly". Leszögezte: ha nem lett volna ilyen enyhe a tél, akkor a kontinens jóval súlyosabb problémákkal nézett volna szembe.

Szijjártó Péter a közép- és hosszú távú kihívások kapcsán felszólalásában hangsúlyozta, hogy kiesett az európai ellátásból több tízmilliárd köbméternyi orosz földgáz, miközben a kínai gazdaság újranyitásával is bővül a kereslet, ráadásul nincs semmi garancia arra, hogy az idei tél is hasonlóan enyhe lesz. Aláhúzta, hogy Magyarország számára kulcsfontosságú a környezetvédelem, azonban a kormány erre soha nem ideológiai vagy dogmatikus ügyként tekint, hanem az észszerűség alapján, így a diverfizikáció során is próbál lehetőség szerint környezetbarát módon bevonni új forrásokat az energiaellátásba. Márpedig e téren a legrealisztikusabb forgatókönyvet ma a dél-kaukázusi térség forrásainak bevonása jelenti - közölte.

Szijjártó Péter Genfben 2023. március 29-én. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Szijjártó Péter Genfben 2023. március 29-én. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Azerbajdzsánnal már politikai megállapodás született a földgázimportról, kezdetben már idén mintegy százmillió köbméteres mennyiségben, később azonban ez egy hosszú távú szerződés keretében évente kétmilliárd köbméterre nőhet - tette hozzá. Majd kiemelte, hogy emellett a régióból származó zöld villamos energia is lehetőség a diverfizikációra, hazánk energiaellátásának biztosítására. A miniszter tudatta, hogy ehhez össze kellene kötni Georgiát Romániával, és ha ez sikerül, akkor ez lesz a világ leghosszabb, nagyjából 1200 kilométeres vízalatti vezetéke.

"Szeretjük az ambiciózus terveket, szeretünk nagyot álmodni" - fogalmazott. Leszögezte, hogy hazánk a mielőbbi hatékony megvalósításban érdekelt, ezért világos napirendre van szükség, és ki kellene terjeszteni a megvalósíthatósági tanulmányt az egész projektre, a nemzeti fejlesztési tervekre is. A magyar kormány kész a költségek megosztására, és támogatja egy közös, négyállami gazdasági entitás létrehozását.

Szavai szerint biztosítani kell, hogy a végpont Romániában legyen, és kétirányú csővezetéket kellene építeni. Illetve közölte, hogy Bulgária is szeretne csatlakozni a projekthez, amit Magyarország támogat.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG