2p

A miniszter éppen az Egyesült Államokban van, ott beszélt minderről.

A nukleáris energia szuverenitási, nemzetbiztonsági kérdéssé vált, mivel nélküle nincs ellátásbiztonság sem Európában, sem Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az amerikai Nukleáris Energia Intézet kerekasztal-beszélgetésén rámutatott, hogy nem pusztán az ukrajnai háború és a szankciós válaszintézkedések miatt állt elő a mostani, példa nélküli energiaellátási válság Európában.

Mint mondta, ehhez az is kellett, hogy az elmúlt években a kontinens "túlságosan elkényelmesedett", elmaradtak fontos beruházások és infrastruktúra-fejlesztések, a hosszú távú szerződések helyett egyre inkább a spot piacra támaszkodtak a szereplők, illetve a zöld átmenet is "ideológiai kérdéssé" vált.

Szijjártó Péter problémásnak nevezte, hogy ez utóbbi mindenféle alap nélkül erős atomenergia-ellenes állásponttal párosult a csernobili és fukusimai katasztrófára hivatkozva, márpedig szerinte ez olyan, mintha egy közúti baleset miatt lemondanánk az autóhasználatról.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Nukleáris Energia Intézet (Nuclear Energy Institute, az amerikai nukleáris ipari kereskedelmi szövetség) washingtoni rendezvényén 2022. október 26-án. Fotó: MTI/KKM
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Nukleáris Energia Intézet (Nuclear Energy Institute, az amerikai nukleáris ipari kereskedelmi szövetség) washingtoni rendezvényén 2022. október 26-án. Fotó: MTI/KKM

Így lesz függetlenebb Európa?

Leszögezte: a nukleáris energia sokkal függetlenebbé teszi Európát, kevésbé védtelenné a nemzetközi energiapiacoktól, így a szektor szuverenitási kérdéssé vált, nélküle nincs ellátásbiztonság, nincsenek megfizethető energiaárak és nincs zöld átállás.

A miniszter arról számolt be, hogy a kormány hatalmas vitákat folytatott azért, hogy az Európai Unió olcsó, biztonságos, fenntartható és zöld energiaelőállítási módnak ismerje el a nukleáris energiát, illetve mentesítse az ágazatot az Oroszországgal szembeni szankciók alól.

Bár utóbbit többször kimondták, a nukleáris beruházásokhoz szükséges szolgáltatásokat és termékeket is kivonták a korlátozások köréből, több intézmény és bank egyfajta "túlteljesítés" miatt továbbra is tart az ilyen ügyletektől – tette hozzá. Szijjártó Péter végül azt közölte, hogy a magyar energiamixben a nukleáris energia 17 százalékkal szerepel, a hazánkban előállított villamos energia 45 százalékát a paksi erőmű termeli meg, az áramfelhasználás 34 százalékát fedezve.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG