2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb.

Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen - közölte. Rámutatott: a több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a "zöld utat".

2030-ra működhetnek az új blokkok. (Fotó: MVM Paksi  Atomerőmű)
2030-ra működhetnek az új blokkok. (Fotó: MVM Paksi Atomerőmű)

"A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel" - szögezte le, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk. "Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket" -
fogalmazott.
(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Futószalagon gyártják Oroszországban az atomerőműveket – a megrendelőnek örök hűséget kell fogadni
Elek Lenke | 2026. augusztus 30. 16:54
Soha nem látott mértékben bővíti a Roszatom a külföldi megrendeléseinek számát. 
Makro / Külgazdaság Magyarország kimaradt a vaskos üzemanyagár-emelkedésből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 16:39
Szinte az egész unióban vaskos volt a drágulás múlt hónapban.
Makro / Külgazdaság Trumpnak ez az egy dollár fáj legjobban, mindent megtesz, hogy visszaszerezze
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 11:19
Még a legnagyobbakkal is egy asztalhoz ülhet hamarosan az amerikai elnök. Le akarja szorítani a háborúja miatt elszálló üzemanyagárakat.
Makro / Külgazdaság Ma végre kiderül, rátalál-e Európára ez a fontos szigetország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 09:49
Pár óra múlva jönnek az eredmények a referendumot követően.
Makro / Külgazdaság A vártnál korábban sikerült: jó hírt hozott Paksról Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 17:37
A fenékküszöb már szombaton összeér.
Makro / Külgazdaság Bemondtak egy összeget: sokmilliárdos kiesést okoz a Brexit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 16:42
Iparági elemzők szerint évente csaknem 12 milliárd font exportkiesést okoz a brit gazdaságnak a Brexit.
Makro / Külgazdaság Eldurvult a vámvita: nem akármilyen figyelmeztetést adtak ki az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 14:40
A pánikszerű vécépapír-felvásárlástól tartanak.  
Makro / Külgazdaság 100 ezer dollárt kaszált Trump beszédein a Fehér Ház szemfüles dolgozója
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 11:52
Trump beszédeinek előzetes ismeretéből csinált pénz a Fehér Ház egyik volt alkalmazottja.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: a magyarok többsége hat évnél gyorsabban eredményeket vár az NVVH-tól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 09:35
Megjelent az Europion új kutatása, amelyben Unger Anna Róza személyéről és a hivatal munkájáról is kérdeztek.
Makro / Külgazdaság Ők szerzik vissza a vagyonokat: közzétették az Unger Anna és Tasnády Katalin megválasztásáról szóló döntést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 09:03
A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg az Országgyűlés erről szóló határozata, amelyet Forsthoffer Ágnes házelnök, és az Országgyűlés két jegyzője jegyez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG