3p

A külügyminiszter a Fox Newsnak adott interjút: békét és hivatalos EB-javaslatot szeretne.

A kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól (EB) a gázfelhasználás csökkentéséről - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az amerikai Fox News-nak adott interjújában.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar kormány a bizottságnak azt a felvetését, miszerint 15 százalékkal kellene csökkenteni az európai gázfelhasználást, nagyon komoly ügynek tartja.

"Úgy vélem, hogy ez túl komoly kérdés ahhoz, hogy megjegyzéseket tegyünk egy ilyen típusú kijelentést követően, tehát várjuk, hogy a bizottságtól kapjunk egy írásos javaslatot, és ezután ki tudjuk majd alakítani az álláspontunkat"

- fogalmazott a tárcavezető.

Az ukrajnai háború kapcsán azt mondta, mivel egy szomszédos államról van szó, ezért a háború minden perce biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára fizikai és gazdasági, valamint energiaellátási értelemben is.

"Ezért mi, magyarok, szomszédos országként (...) különösen érdekeltek vagyunk a békében, a mielőbbi békében. Úgy gondoljuk tehát, hogy a nemzetközi közösségnek arra kell koncentrálnia, hogy kieszközöljön egy azonnali tűzszünetet, és arra, hogy mielőbb megkezdődhessenek a béketárgyalások" -

húzta alá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a béke az egyetlen megoldás mindazokra a súlyos kihívásokra, amelyek előttünk állnak Európában.

Kifejtette, hogy a problémák alatt a nagyon magas inflációt, az "egekbe szökő" energia- és nyersanyagárakat érti, de lehetségesnek tartotta azt is, hogy az élelmezési válság hatására egy újabb illegális migrációs hullám is elindulhat.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre a kormány Ukrajna megsegítésére: eddig 840 ezer menekültet fogadtunk be, akikről gondoskodnak, ellátják őket, sőt munkát ajánlanak azoknak, akik hosszú távon maradnak. Naponta 13-16 ezer menekült érkezik - emelte ki.

Hozzátette, hogy a menekülő gyerekekről is gondoskodnak Magyarországon: 900 magyar oktatási intézmény vesz részt ebben a programban, és 1000 ösztöndíjat is felajánlott az állam azoknak az ukrán fiataloknak, akik hazájukban nem tudják folytatni vagy elkezdeni egyetemi tanulmányaikat.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy Magyarország most "kettős nyomás" alatt áll, hiszen a "keletről érkező menekültek" mellett szembe kell nézni a "délről érkező illegális migrációval" is, ami folyamatosan növekszik.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy Magyarország egyet értene-e azzal, hogy Oroszország megtartsa a már megszállt ukrán területeket, a miniszter azt válaszolta, hogy Magyarország tiszteli minden állam területi integritását és szuverenitását.

"Ez egy alapvető dolog, ezt nem szabad megkérdőjelezni"

- húzta alá.

Hozzátette, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy ne sodródjon bele a háborúba, aminek egyelőre nem látni a végét.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG