1p
Diverzifikálni kell a magyar exportot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint. Ennek kulcsa a kkv-szektor lehet.

Külgazdasági prioritásnak nevezte a magyar export diverzifikálását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kerox Kft. új, sóskúti gyárának ünnepélyes átadásán kedden.

A tevékenységét alapvetően exportra alapozó, az egykaros csaptelepek belső keverőegységét, a kartust gyártó Kerox üzemátadóján a miniszter azt mondta, szükség van a diverzifikációra az exportáló vállalatokat és a célországokat tekintve is.

A hazai export döntő többségét az itt termelő multinacionális vállalatok adják, ugyanakkor a kiegyensúlyozott külgazdasági szerkezet érdekében jelentős mértékben növelni kell azon magyar vállalatok arányát és teljesítményét, amelyek képesek a külpiacokon is helytállni - hívta fel a figyelmet.  Kiemelte, hogy a magyar tulajdonú magyar vállalatok szerepének és arányának növelése nélkül a rendszer féloldalas lesz. Ezért is célozta meg a kormány, hogy a jelenlegi 2500-3000-ről 12 ezerre emelkedjen az ilyen kkv-k száma - jegyezte meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG