2p
A miniszter reagált az ENSZ szégyenlistájára.
António Guterres. Forrás: EPA

A külügyminiszter szerint António Guterres ENSZ-főtitkár bosszúja, hogy Magyarországot emberi jogi aktivistákkal szégyenletesen bánó országok közé sorolták, hogy egy olyan listára tették, amelyen semmi keresnivalója nincs.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy harmincnyolc országot nevezett meg szerdán az ENSZ, köztük például Magyarországot, Oroszországot és Kínát, amelyek a világszervezet szerint szégyenletes módon lépnek fel a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben.

"A világ tartozik azzal azoknak a bátraknak, akik kiállnak az emberi jogokért, akik kérésünkre információkkal látnak el minket és együttműködnek velünk, hogy szavatolja azt, hogy jogaikat tiszteletben tartsák. Szégyenteljes azért megbüntetni embereket, mert együttműködnek az Egyesült Nemzetek Szervezetével, és mindenkinek tennie kell azért, hogy ez véget érjen" – mondta António Guterres.

19 ország már korábban is szerepelt az ENSZ feketelistáján, 29 pedig most került fel először.

A főtitkár személyes projektje

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: Magyarország kilépett a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából, és ez az ENSZ-főtitkár személyes projektje, olyan dokumentum, amely rendkívüli módon inspirálja a migrációs folyamatokat, és ellentétben áll a magyar migrációs politikával.

Magyarország azonban nem változtatja meg a migrációs politikáját - jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter egyébként a Sargentini-jelentés elfogadásáról is azt mondta, kicsinyes bosszú.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG