3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csak oltási és gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az állami hivatalokban dolgozók Szlovéniában - jelentette ki Bostjan Koritnik közigazgatási miniszter pénteken Ljubljanában. Hangsúlyozta: a negatív tesz nem lesz elég.

Kiemelte: az alkalmazottaknak szeptember végéig fel kell venniük a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, a másodikat pedig legkésőbb november 1-jéig. A kormány döntését ismertetve elmondta: nem kényszeroltásról van szó. "A kormány nem hatóságként viselkedik, hanem felelősségteljes munkaadóként" - fogalmazott.

Az oltás alól csak azok kaphatnak felmentést, akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy nem vehetik fel a vakcinát. Azok, akik elutasítják az oltást, amennyiben a munkakörük megengedi, otthonról dolgozhatnak, de nem léphetnek be a hivatalokba. "Számítunk a munkavállalók felelősségére, és nem tervezünk elbocsátásokat" - húzta alá a miniszter.

Újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető nem tudta megmondani, a dolgozók hány százaléka van beoltva. Mindazonáltal hozzáfűzte: a közszférára, az egészségügyben, az oktatásban és az igazságügyben dolgozókra nem vonatkozik a rendelet.

Szeptember végéig fel kell venni az oltást (Fotó: MTI)
Szeptember végéig fel kell venni az oltást (Fotó: MTI)

Péntekre 1143 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon hat beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 348-en vannak kórházban, 86-an intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 068 987-en kaptak védőoltást, közülük 958 803-an már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 51, illetve 45 százaléka.

Szlovéniában az elmúlt néhány napban felgyorsult az oltási kampány, miután a kabinet döntése értelmében szerdától mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Ez vonatkozik az ügyfelekre is. Bárki, bármilyen szolgáltatást vesz igénybe, ahhoz oltási, gyógyulást tanúsító igazolást vagy negatív tesztet kell felmutatnia. Kivételt képeznek ez alól az alapvető élelmiszereket forgalmazó üzletek, illetve gyógyszertárak, de csakis abban az esetben, ha nem bevásárlóközpontokban működnek.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1394 új esetet azonosítottak. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon kilencen haltak meg. Kórházban 651 beteget ápolnak, 77-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 775 653-an kaptak védőoltást - a jogosultak 43,7, a felnőtt lakosság 52,5 százaléka -, közülük 1 663 891-en már a második adagot is felvették.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG