2p

Előzmények: csütörtök délelőtt kijött a kórházból, csütörtök délután visszavitték.

Milos Zeman cseh államfőt szombaton kiengedik a prágai katonai kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - közölte Jirí Ovcácek, az elnök szóvivője pénteken Prágában.

A közlés szerint az államelnök vasárnap kinevezi kormányfővé Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Erre a hivatalos aktusra a korábbi tervek szerint pénteken került volna sor, de Zeman kórházba szállítása miatt az államfő munkaprogramját lemondták.

Hivatalos jelentést Milos Zeman egészségi állapotáról péntek délig nem közöltek. A sajtóban megjelent értesülések szerint csütörtökön délután tesztelték őt koronavírusra, miután a katonai kórházból megérkezett a Prágától mintegy 40 kilométerre nyugatra fekvő Lányba. A teszt pozitív eredményt hozott, és bár az elnöknek nem voltak fertőzési tünetei, azonnal vissza is szállították a prágai kórházba.

Milos Zeman csak néhány órával korábban, csütörtök délelőtt hagyta el a kórházat az október 10-én kezdődött kezelése után. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint az elnöknek májzsugorodása van. Az államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el - közölte az intézet.

Milos Zeman a tervek szerint, amelyekről Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője adott csütörtökön tájékoztatást, Petr Fiala kormányfővé történő kinevezését követően egyenként találkozni akar a miniszterjelöltekkel, ami mintegy két hetet vesz majd igénybe. Ezt  újabb Zeman-Fiala találkozó követi majd.

Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármaskoalíció nyerte, amely a harmadik helyen befutó PirStan koalícióval közösen kíván kormányt alakítani. Kormányfőjelöltjük Petr Fiala. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, s Fiala ismertette tervezett kormányának miniszterjelöltjeit Zemannal.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG