2p

Lengyelország különböző forgatókönyvekre készül a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenléte kapcsán - közölte csütörtökön a varsói nemzetvédelmi minisztérium, aláhúzva, hogy az ország keleti határa biztonságos.

A tárca abból az alkalomból nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy csütörtöki - a minszki védelmi minisztérium által megerősített - sajtóértesülések szerint a Wagner-csoport a fehérorosz hadsereggel együtt a lengyel határ szomszédságában fekvő Breszt városa melletti terepen gyakorlatozik.

A határ biztonságos, Lengyelország folyamatosan figyeli a keleti határszakaszon fennálló helyzetet - húzta alá a tárca. "Különféle forgatókönyvek megvalósítására készülünk, a helyzet alakulásától függően" - tették hozzá.

Felidézték: Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke, aki a biztonsági ügyek felügyeletéért is felelős, valamint Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter korábban is figyelmeztetett arra, hogy a Wagner-csoportot felhasználhatják a lengyel-fehérorosz határ destabilizálására.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére katonái gyűrűjében a kelet-ukrajnai Bahmutnál (korábbi felvétel). Fotó: MTI/AP/Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére katonái gyűrűjében a kelet-ukrajnai Bahmutnál (korábbi felvétel). Fotó: MTI/AP/Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata

A lehetséges fenyegetések megelőzése végett már korábban megerősítették a határőrség és a lengyel hadsereg együttműködését - emlékeztettek a közleményben. Utaltak arra a műveletre is, amelynek keretében július elején további több mint ezer lengyel katonát és mintegy 200 katonai járművet csoportosítottak át az ország keleti részébe.

Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes a PAP-nak nyilatkozva komolynak nevezte a lengyel keleti határ szomszédságában fennálló helyzetet. Felidézte: Fehéroroszország "már korábban ostromolta a lengyel határt", felhasználva az illegális bevándorlók szervezett csoportjait.

A diplomata nem zárta ki hasonló, "különféle katonai vagy félkatonai szervezetek bevetésével is történő" támadások lehetőségét.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG