3p
Részt vesz az Európai Unió a 3-as metró felújításában, a fennmaradó összeget pedig fejlesztési bank dobhatja össze a fővárosnak.
Fotó: bkk.hu

Az Európai Unió részt vesz a 3-as metró infrastrukturális felújításának részfinanszírozásában - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Azon sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint az unió nem finanszírozza a beruházást, a főpolgármester azt mondta: az EU megkeresésükre csütörtök este kilenckor azt válaszolta, örömmel vesz részt a projekt részfinanszírozásában. Továbbá - az Európai Bizottságnál a projektért felelős válasza szerint - egyeztettek az Európai Beruházási Bankkal, hogy tudnák-e finanszírozni a projekt támogatáson felüli részét.

Nem lesznek gigahitelek

Tarlós István közölte, egyeztetett a szakminiszterekkel is arról, hogy mi legyen a helyzet az unió által nyújtott támogatás és a tényleges bekerülési költség közötti résszel. Elmondta, az unió az 3-as metró - szerelvény- és infrastruktúra - felújítását "egy kompakt egységként" kezeli. A szerelvények felújítását hitelből finanszírozzák - jegyezte meg.

A teljes projekt elszámolható költsége várhatóan 205,5 milliárd forint. Ebből az infrastruktúra felújításra eső rész 137,5 milliárd, amire elvileg az EU 85 százalékos támogatást adhat - magyarázta Tarlós István. Hozzátette: természetesen azt még nem tudni, hogy milyen mértékű támogatást ad majd az unió. A főpolgármester hangsúlyozta: "szóba nem kerül az, hogy a metrófelújítás valami mamuthitelből történne".

Itthonról is beszállnak

Kifejtette: arról egyeztetett a szakminiszterekkel, hogy a hiányzó rész pótlására van mód a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által biztosítható kamatmentes hitellel. "Ez vissza nem térítendő lenne, úgy működne a dolog, hogy adhatna kamatmentes támogatást a (...) szakminisztérium olyan formában, hogy ismét megemeli a BKV működési finanszírozásának értékét körülbelül évi hatmilliárd forinttal" - magyarázta Tarlós István. A csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is arról beszélt, hogy fejlesztési bankon keresztül történő hitellel tömnék be a rést.

Tarlós István úgy fogalmazott: "nem azt mondom, hogy ezt el tudjuk érni, és nem azt mondom, hogy a résre nem kell majd visszafizetendő hitelt állami garanciával felvenni a fővárosnak", de a pesszimista prognózisok szerint is körülbelül 40-50 milliárd forintnyi hitelállományt kell majd visszafizetni, és nem 137,5 milliárdot, mint ahogy azt a Népszabadság állította.

Nincs nézeteltérés

Hangsúlyozta: konstruktív egyeztetés folyik a kormánnyal a "hiányzó rés betöméséről". Megjegyezte azt is, hogy a kormány mellesleg aláírt egy támogatási szerződést a fővárossal. Kérdésekre válaszolva elmondta, informális számok alapján most, a szaktárcával egyetértésben 60 százalékosnál kevesebb uniós támogatásra nem számítanak.

Szólt arról is, hogy rendszeresen támadják a fővárost közterület-foglalási díjak miatt. Állandó kettős presszió alatt állnak - fogalmazott -, vagy az a támadás indoka, hogy milyen sokat kér a főváros, vagy az, hogy milyen olcsón adja oda a területet. "Ha ez folytatódik, nem fogunk közterület-foglalásokat engedélyezni" - jelentette ki Tarlós István. A főpolgármester elmondta azt is, hogy a III. kerületi polgármesternél kezdeményezi majd, hogy vizsgálják meg, lehet-e helyi népszavazást tartani a Római-partra tervezett védmüről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG