3p

Mintegy másfél hónap alatt több mint 320 ezren írták alá Szlovákiában azt a népszavazás kiírását támogató petíciót, amelynek kezdeményezői az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztését, valamint az alkotmány egy részének módosítását szeretnék elérni.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a petíciós bizottság megerősítésére hivatkozva hétfőn azt jelentette, hogy az aláírásgyűjtést a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány kezdeményezte, több más ellenzéki párt is támogatásáról biztosította.

"A népszavazás az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az emberek számára megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel" - írták korábbi állásfoglalásukban a petíció kezdeményezői.

A négypárti szlovák kormánykoalíció második legkisebb pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) egy ideje már a koalíciós szerződés átdolgozását és nem utolsó sorban a legerősebb koalíciós pártot, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmat vezető Igor Matovic pénzügyminiszternek a kabinetből való távozását követeli, amit az OLaNO elutasít. Az SaS korábban jelezte, ha feltételei nem teljesülnek, miniszterei elhagyják a kormányt, a napokban pedig bejelentették, hogy összeállították a csapatot, amely a koalíciós szerződés újraírásáról tárgyal majd.

Ki lesz az úr Pozsonyban? Fotó: depositphotos
Ki lesz az úr Pozsonyban? Fotó: depositphotos

Erre Eduard Heger kormányfő úgy reagált, hogy az SaS bejelentette: eldöntötte, hogy bedönti a kormányt. Az aktuális ellenzéki petíció előzménye, hogy tavaly egy - ugyancsak az Irány által kezdeményezett - petíciós akcióban mintegy 600 ezer aláírás gyűlt össze egy előrehozott választásokat célzó népszavazás kiírására.

A népszavazásra azonban nem került sor, mivel Zuzana Caputová államfő úgy döntött, hogy azt nem írja ki, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit. A vonatkozó szlovák jogszabályok szerint a népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírásra van szükség, ezt a petíció kezdeményezői augusztus közepéig szeretnék elérni, azt tervezve, hogy a referendumot egy időpontban lehessen megtartani az október 29-re kiírt - az idén először egy időpontban megvalósuló - helyhatósági és megyei választásokkal.

A petíciós bizottság hétfői közlése szerint naponta átlagosan ezer-négyezer aláírást tartalmazó petíciós ív érkezik a központjukba, ez az információ azt valószínűsíti, hogy a megfelelő számú aláírás különösebb nehézség nélkül összegyűlhet. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal került sor népszavazásra, de ezek közül a megköveteltnél (legalább 50 százalék és egy szavazat) alacsonyabb részvételi arány miatt csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Fico fenyeget: lépnek, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:31
Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat.
Makro / Külgazdaság Kibertámadás alatt áll Szlovákia
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:33
Sajtóinformáció szerint több millió dollárt követelnek a kormánytól. 
Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
Makro / Külgazdaság Nem tört ki a vásárlási láz a magyarokon
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:35
Megérkeztek a legfrissebb kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok.
Makro / Külgazdaság Ismét lépéskényszerbe került Rogán Antal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 08:30
Ezúttal a pocsék ipari adatot kell eladhatóvá tennie a propagandaminiszternek.
Makro / Külgazdaság Akár el is felejthetjük, hogy Magyarországon bevezetik az eurót
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:32
Egyre messzebb kerülünk a kötelezettség teljesítésétől.
Makro / Külgazdaság Ha Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból, Ukrajna szívesen lép a helyére
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 15:58
Ukrajna szerint a magyar kormány saját polgárainak üzen, amikor Ukrajnát ostorozza – egyébként pedig már rég leválhatott volna az orosz gázról, ha aggódik az energiabiztonság miatt. Ők az EU-t választanák a Független Államok Közössége helyett, úgyhogy ha mi mennénk, akkor csak szóljunk.
Makro / Külgazdaság Rogán-botrány: „Ez katasztrófahelyzet” – mondja a szakértő, és egyáltalán nem biztos, hogy Trumpék leszedik a listáról a minisztert
Litván Dániel | 2025. január 8. 15:09
„Szudáni tömeggyilkosokkal” került egy polcra Rogán Antal Yaro Patrice szerint, aki példátlanul súlyos, egyben nagyon szerencsétlen lépésnek tartja Biden döntését. Ha viszont a magyar kormányban biztosak abban, hogy Trump gyorsan leszedi a szankciós listáról a magyar minisztert, akkor keserű csalódás is várhat rájuk.
Makro / Külgazdaság Hát semmi sem elég? Megint drágul a benzin
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 13:46
Adóemelés, forintgyengülés, olajáremelkedés – minden a magyar autósok ellen dolgozik.
Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG